|
A XIX. században született, a XX. század első felében alkotott Babits Mihály. És nem lesz már század ezután, amelyben nem ismerik, nem hallják meg rossz gégéjéből messzire kiáltott szavait. Négy évnyi szenvedés után 1941. augusztus 4-én érte a halál.
Gimnáziumi tanár, költő, író, műfordító, esszéíró, szerkesztő, a magyar és az európai irodalom történetének kiváló ismerője, az utóbbinak rendszerbe szedője is, aki előbb elzárkózik, elefántcsontból képzel maga köré tornyot. Hiszi és hiteti, hogy csak ő bír versének hőse lenni, azután rájön, hogy ennél sokkal nagyobb az írástudók felelőssége. Látja, érti korát, békét kívánva szót emel az első világháború ellen, hogy élete végén - a prófétaságot "rühellő" Jónás mezébe bújva - hatalmas erővel szálljon szembe a fasizmus fenyegető rémével. Mert tudja, hogy mind az emberiség, mind az egyes ember számára csak egyetlen út járható: a rombolás helyett az építésé, hogy álljanak és éljenek Ninivék míg világ a világ.
A Nyugat első nemzedékének kiváló képviselője. Műveltsége, ízlése, gazdag gondolat- és érzelemvilága, az európai polgár megingathatatlan erkölcsisége, nyelvének gazdagsága, szüntelen művészi tökéletességre törekvése, formai és műfajbeli sokoldalúsága lenyűgözte kortársait és későbbi olvasóit. Keresztury Dezső szerint "A műveltség volt számára az a személyen túli erő, amiben feloldódhatott, az a folytonosság, amit magában újjászületni érzett s amibe a halhatatlanság hitével visszahalhatott. Hitt a művészetben mint az ember alkotásában, "mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít a pontból és a pillanatból". És hitt a műveltségben, amely "megkülönböztet az állattól és a kozmosz polgárává avat."
Alább a halálba készülés-kényszerülés emberhez alig méltó leírását adom közre. A költő így fordul a betegek védőszentjéhez Balázsolás című versében:
Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!...
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat...
Te ismered a penge élét, a vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt kibír az ember, mennyit nem sokall
még Isten jósága sem,
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.
|
