|
Hetvenhat év adatott neki. Tüdőgyógyászként az orvoslás egyik legnehezebb ágát művelte. Azzal párhuzamosan írásai jelentek meg, melyekért több más elismerés mellett József Attila-díjat kapott. Közben elvégezte a magyar szakot is. Kandidátusként egyetemen irodalmat oktatott. Beney Zsuzsának hívták... Nagyon sajnálom.
Amit tudni lehetett, tudni kellett róla, azt írásai tartalmazzák, áttételesen. Először Napló, előtte, utána című könyvével találkoztam, amely Bodnár György szerint a halál létregénye. Szerintem egy nagy szerelem és egy nagy veszteség formába öntése is, megrázva, magára döbbentve az olvasót. Ahogy csak a legnagyobbaknak sikerült. Aztán bűbájos gyermekversek, esszék, őszinte és személyes verselemzések sorjáztak. Elsősorban József Attila és Radnóti-magyarázatok. A halálélmény kutatása, a XX. század utólérhetetlen életműveiben. Miközben kislány korában közelről megtapasztalta a koncentrációs táborokban a mesterséges halált, megkérdezve magától és másoktól, "Lelkem, mondd, mennyi/ szenvedést viselsz el?" Választ nem talált, ahogy nemegyszer a kórházi ágy mellett is tehetetlenül kellett állnia. Mindaddig, amíg sok más veszteség mellett meggyengült saját egészsége is. Több infarktus után, melyekről Eurydiké-esszéjében vallott, megtapasztalta, már-már elfogadta a túlpartra érést, utána nagyra értékelte a visszatérhetést. Kapott némi haladékot, hogy írhasson még "Isten porig leégett erdejében."
Megadatott neki "Csöndesen, lábujjhegyen menni el..." Most már csak odaátról üzen.
|
