|
A telefon ma már életünk része, egyik legfontosabb használati tárgyunk, mellyel kapcsolatot teremtünk és tartunk, hírt küldünk és kapunk, segítséget kérünk és adunk, ügyeket intézünk, munkát végzünk. Ha elveszítjük vagy ellopják tőlünk, annak nem kívánt következményei beláthatatlanok.
Külföldön gyógyulást kereső húgommal az utóbbi történt. A szállodában egy pillanatra nyitva hagyott ajtón besurranó tolvaj elvitte. Az ottani rendőrségnek "nem dolga megkeresni sem a készüléket, sem
felkutatni a tettest", viszont kiadott egy jegyzőkönyvet a történtekről. (A biztosító ennek alapján sem állt jót érte.) Kintről a megadott számon nem sikerült a telefontársasággal kapcsolatba lépni (az ellopott helyett másik telefonon), így sms-ben próbálta a jogosulatlan használatot leállítani, mint később kiderült, sikertelenül. Hazatérve megkezdődött a procedúra. Rövidre fogva a szót: a számla végösszege áfával együtt 870 000 (közel egymillió!) forint, másfél évi étrendkiegészítő ára, amelyet az OEP nem támogat...
Máris semmivé vált a háromhetes immunerősítő akció! Helyette ránehezedett az egész családra a tehetetlenség és a kétségbeesés érzése. Ekkora összeget még részletekben sem képes megtéríteni...
Van azonban a cégnek segítőkész, együttérző munkatársa, aki végigfutotta az összes belső kört, miközben tartotta a lelket a kiszolgáltatott és vétlen adósban. A cégvezető pedig hajlandó volt végighallgatni a történetet, mérlegelni a lehetőségeket, és nem elhanyagolva a társaság érdekeit, egyszersmind tekintetbe venni sokéves ügyfelének az érveit, emberségesen dönteni, az összegnek csupán kb. 25%-át megfizettetni. Ez is nagyon sok, az eljárás mégis tisztességes és nagyvonalú egyszerre.
Húgom levélben köszönte meg a példaértékű eljárást. Közben maga elé próbálta képzelni a döntéshozót (fiatal, középkorú, idős? Egyedül él, van családja, barátai felnéznek rá? Kollégái szigorú főnöknek tartják? Kire, mire gondolt, amikor mérlegelt? Mi motiválta a döntést? Ki sugallta, mit tegyen? Vallásos vagy ateista? Kihez, mihez lojális? Mennyit nyomnak nála a latban a jogszabályok és a cég érdekei, mennyire fontos számára az ügyfél elégedettsége? Lehet, hogy mindenekelőtt elkötelezett humanista, aki az akták (van bennük része elég!) mögött embert lát, sokszor felelőtlen, meggondolatlan ügyfelet, de annál is többször elkeseredett, helyzete rabságában vergődőt, akin bizonyos határokon belül megpróbál segíteni. Igyekszik mindig alaposan megismerni azt a kálváriát, amelybe a hozzá forduló vétlenül keveredett, netán idő hiányában mechanikusan aláírja az asztalára helyezett levélköteget? Nem tudni. De azt igen, mi áll a válaszban...
Talán eltalálta az érintett a helyes válaszokat, talán nem is sejti, mi késztette a vele kapcsolatos döntésre a hivatalvezetőt. Egy azonban biztos: a másik fél tisztességét meg nem kérdőjelezve, körülményeire és a cég érdekeire egyidőben tekintettel lehet és kell határozatot hozni. Köszönet és nagyrabecsülés illeti azt az EMBERT, aki erre képes, erre hajlandó. A megszorítások évében, 2006-ban.
|
