|
 Közel a nyolcvanhoz hófehér hajjal is csinos, energikus, szellemileg imponálóan friss, naprakész. Olimpiai bajnok úszó, mesteredző, pillanatokra bizonyára boldog is, pedig szinte soha nem volt könnyű sorsa. Székely Éva az idén pályája elismeréseként életmű-díjat kapott.
Nem kell sportrajongónak lenni ahhoz, hogy ismerjük a nevét, pályáját. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy értékeljük emberi kvalitásait, humorát, kitűnő memóriáját, remek beszélgetőpartner voltát. Nem kell irodalomtörténésznek lenni ahhoz, hogy értőn ízlelgessük könyveit, visszaemlékezéseit. Nem kell pedagógusnak lenni ahhoz, hogy megértsük, hogyan foglalkozott az utánpótlással a medencében és azon kívül, hogyan egyengette lánya, Gyarmati Andrea versenyzővé válását és hogyan fogadtatta el vele, az ezüstérmessel, hogy "Sírni csak a győztesnek szabad". És persze nem feltétlenül kell a nagymamaságban társául szegődni ahhoz, hogy megfejtsük annak a lelki kapcsolatnak, annak a mélységsen mély, feltétel nélküli szeretetnek, elfogadásnak a mozgatórúgóit, amelyek unokájához, Mócihoz kötik, aki úgy szerette Évát, "mint a kistakaróját"... Mennyi erő, mennyi akarat, mennyi elszántság mindenben!
Hogyan mondjam el, mennyi mindent tudok róla? Estig se érne véget a mese! De legalább néhány ismeretmorzsát leszórok, melyeket követve eljuthat hozzá más is. Zsidó családban született, fiú szeretett volna lenni. Csak nehezen értette meg, mi mindent nem szabad "egy úrilánynak". Télen korcsolyázott, nyáron úszott, szép ruhákat hordott, amíg be nem kényszerült másokkal együtt egy csillagos házba. De akkor is tudta, mire készül. Éhezett, miközben a jövőjét tervezgette a többiekkel. Mindenekelőtt olimpiai bajnokságát. Ehhez hol a lépcsőzés, hol más erőpróba szolgált eszközül. Nagyra tartotta a barátságot, majd megismerte a szerelmet, az anyaság szépségét. Szült és temetett, tanult (gyógyszerész lett) és jöttek a sportsikerek. A legnagyobb is 200 méter mellen, az olimpiai dobogó legfelső foka. És még sok más. Éveken át. Majd az edzősködés, annak révén másféle sikerek. Válás, csalódás, lánya fölfelé ívelő pályája, majd hirtelen megtorpanása. (Gyermekorvosként mégis megbecsülést szerzett magának, dicsőséget szintén olimpiai bajnok édesapja nevének.) Dolgozik, újra próbálja építeni az életét immár Dezső nélkül. Ír, fiatalokkal foglalkozik és persze naponta leússza kilométereit. Most újra boldog, mert nemcsak számítanak rá, hanem számít is. Igazán. Mert Székely Éva megérdemli a kissé későn odaítélt életmű-díjat.
|
