|
Az Ábelről szóló könyvek és megannyi írás Kossuth-díjas szerzője, Tamási Áron negyven éve húnyt el. Munkái, melyeket mindaddig olvasni fognak, amíg magyar ember él a Földön, azóta is velünk vannak.
A kerek évfordulók arra jók, hogy újra elolvassuk, meghallgassuk valamikor nagy szeretetettel és érdeklődéssel forgatott könyveit, újra műsorra tűzött filmadaptációit, darabjait ismét megnézzük. Ilyenkor ugyanazt a bölcsességet csodáljuk, ugyanazt a hamisítatlanul furfangos, a reálist a meseszerűvel ötvöző stílust élvezzük, mint korábban. Illetve ugyanazt, de mégis másképp, hiszen közben mi is új tapasztalatokkal bíró érettebb emberek lettünk.
A Duna Televízió - híven vállalt koncepciójához - Tamási Áronnak szentelte tegnapi műsoridejének jó részét. Az ő meséit nézve alhattak el a gyerekek. Ábel a rengetegben című sikeres regényének 1993-ban Mihályfy Sándor által filmre álmodott történetét csodálhatták meg a felnőttek. A Hargita rengetegében "hivatalt" kapott eszes székely fiú erőfeszítéseit arra, hogy a természet és az egyes emberek támadásait kivédje, úrrá legyen rajtuk. Közben megőrizze önmagát, legyőzze külső-belső félelmeit, emberré váljon a 20-as évek elején. Az őstehetség főszereplő, Ilyés Levente ízes beszéde, csaknem eszköztelen játéka tökéletes mása az író által elképzelt, sok életrajzi elemből szőtt figurájának. (A később trilógiává bővített történet: - Ábel az országban, Ábel Amerikában - ma is eleven, kitűnő olvasmány annak, aki kézbe veszi őket.) Az televízióban ezzel nem ért véget a program, hiszen az ún. feleselő novella, a Sóvidéki társasjáték átültetése következett. Szőnyi G. Sándor irányításával egy nadrágos (= hivatalnok) és egy sót szállító székely paraszt találkozása, vitája, humorban bővelkedő füllentése, majd megbékülése szórakoztatta a nézőt. A méltó befejezés Kányádi Sándor tisztelgő verse volt a barát, Farkaslaka szülötte előtt - Kubik Anna előadásában. Most mégsem őt, hanem Illyés Gyula elismerő szavait idézem, aki 1974-ben így írt kortársáról a Jégtörő gondolatok megjelenése okán: "Áronnál kezdettől fogva óriási jelentőségűnek azt tartottam, hogy ábrázolni tudta a magyar népnek egy olyan nagy rétegét, olyan realitáson túli formában is hitelesen, ami akkor még nem hatott tárgyi hitelességűnek. Hisz akkor még a naturalizmus módszereivel volt szokás ábrázolni minden szenvedést, elsősorban a parasztságét... Benne a művészi szó, nem csak a tájszó mesterét bámulom. Számomra ez a lényegesebb..."
|
