|
 A fővárosban született, de attól távol cseperedett fel. Alsórácegrespusztán, de nem találkozott a földijének számító Illyés Gyulával. Tényekkel, hírekkel dolgozó újságíróként kezdte pályáját, de mesemondó lett. Az egyik leghihetetlenebb története az, hogy májusban hetven éves lett. Ő, a mindenre rácsodálkozó örök gyerek.
Mikor a lányom főiskolás volt, szobatársaival minden este Lázár Ervin egyik meséjét olvasta föl az ügyeletes Mikkamakkáról, a Négyszögletű Kerek Erdőről vagy Szegény Dzsoniról és Árnikáról. Olvasni tudó unokáim egymás kezéből vették ki könyveit (most már féltve őrzött dedikált példányokkal is dicsekedhetnek.) Mikor tanítottam, diákjaimmal együtt imádtuk a novelláit, a fájdalmat elűző varázslatról és más szűrreális elemek mellett népmesei motívumokat tartalmazókat. Mivindevenkivi tuvudovott ivígy beveszévélnivi. Mikor tankönyveket kezdtem írni, rendszeresen választottam tőle indukciós szövegeket. (Komlón járván mennyire örült az ajándék példánynak!) Mikor ezeket a köszöntő sorokat pötyögtetem masinámon, visszaemlékszem, hogyan idézte föl a névadások történetét, milyen meleg szeretettel, milyen megjelenítő erővel beszélt emberekről, történetekről, csodákkal teli világunkról, valamennyiünkről.
Kedves Lázár Ervin, Isten éltesse sokáig!
|
