|
Hányszor halljuk és tesszük fel magunk is ezt a nehezen megválaszolható kérdést. Ha minden rendben van, kitűnő a bizonyítvány, dicséretes a nyilvános szereplés, kiemelkedő a sport- vagy egyéb teljesítmény, akkor szerényen elkönyveljük, hogy "az én lányom", "az én fiam" - természetesen. Ha azonban halmozódnak a problémák, mind gyakoribbak és bántóbbak a konfliktusok, mind kezelhetetlenebb a helyzet, akkor kétségbeesve kutatjuk a magyarázatot és a megoldást. Ismerőseinkkel folytatunk eszmecserét, vádoljuk az iskolát, családtagok feszülnek szembe egymással, javítóintézetet hiányolunk... és csak nagyon sokadikként (vagy soha) fordulunk szakemberhez. Pedig kellene! Pedig érdemes lenne!
Az emberek különböző megnyilvánulásaira keresett magyarázatot a mélylélektan néven ismertté vált igen összetett tudomány a 19-20. században. Művelői arra jöttek rá, hogy viselkedésünket a tudat mélyéről csak nagyon nehezen feltárható korai élményeink, elfojtott szexuális vágyaink, máskor különböző ambícióink, versengésre való késztetéseink mozgatják úgy, hogy erejükről, irányultságukról mit sem tudunk. A húsz éve elhúnyt magyar tudósnak,  Szondi Lipótnak sokat köszönhetünk, hiszen ő dolgozta ki azt az elméletet, amely szerint sorsunkat az ősök örökségeként magunkkal hozott ösztöneink irányítják. Ezek meglétét a belső elválasztású mirigyekkel foglalkozó tudomány, az endokrinológia és az örökléstan, a genetika bizonyítja. Életünk sokféle választások és döntések sorozata, jóké és rosszaké vegyesen. A korán felszínre kerülő, súlyos gondot okozó jelenséget szülőnek, pedagógusnak, pszichológusnak, orvosnak ismernie és megértő-segítő módon kezelnie kell. Minden igyekezetükkel hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a problémás viselkedéssel, esetleg magatartászavarral küszködők ne fojtsák el, hanem tudatosan és pozitív módon éljék ki késztetéseiket a maguk és mások hasznára. Tehát a szociálisan és mentálisan értékes, építő, elfogadott utakat keressék, ne az attól való kóros eltérést, a devianciát, a másoknak kárt okozó volta mellett önsorsrontónak is tekinthető bűnözést. Ne kerresenek kudarcaik vagy megszenvedett szeretethiányuk vélt kompenzálására hamis örömöket alkoholban, kábítószerben, erőszakos cselekményekben. Van lehetőség, van eszköz a nemkívánatos belső tényezők, a különböző késztetések, törekvések feltárására az ún. Szondi-teszt segítségével. A könnyebb megértés kedvéért nagyon leegyszerűsítve az eljárást - ez abból áll, hogy a páciensnek megmutatnak 6 X 8 arcképet. A vizsgálati személy tanulmányozza a portrékat, majd szimpátiája és ellenszenve alapján kiválaszt belőlük kettőt-kettőt. Ezt a sorrendet viszonyítja az ideálishoz a szakember, hogy meg tudja állapítani a sorsát, jellemét, lehetséges életútját meghatározó tulajdonságokat, a belőlük várhatóan adódó problémákat, illetve kijelölni a változást hozó szükséges teendőket. Így próbálja tehát a sorselemző feltárni azt a "tervet" az egyes emberben, amely életét születésétől haláláig egységbe fogja. A módszer igazi nagysága az, hogy rámutat arra, miként találhatja meg mindenki - egyedül vagy segítséggel - a "vészkijáratot", melyen át kimenekülhet ösztöneinek uralma alól. A Szondi-tesztet világszerte alkalmazzák az említetteken kívül pálya- és párválasztási tanács kérésekor, életvezetési problémák feltárásának és azok átprogramozásának céljából.
Ki volt az az ember, akinek munkája, kutatásainak eredménye sokakon segített eddig és segít ma is? Kiknek a sorsa összegződött az övében? Szondi Lipót a mai Szlovákia területén lévő Nyitrán született
1893-ban. Édesapja írni, olvasni tudó, sokat imádkozó suszter volt, édesanyja analfabéta. Nehéz lehetett ebben a családban tizenkettedik gyermekként felnőni! De mégse, hiszen a törekvő és tanulmányaikban, később az üzleti életben előrehaladó nagyobbak Budapestre költöztették a családot, taníttatták tehetségs öccsüket. Gyakorló orvos és kutató lett belőle, akinek az eredményeire hamar felfigyeltek. A koncentrációs táborból megmenekülve Svájcban telepedett le, ott dolgozott haláláig a később róla elnevezett intézetben. Az előbbieken kívül iker- és rokonságkutatást is végzett. Módszere idővel itthon is polgárjogot nyert, művei magyarul is megjelentek.
Egyik utolsó könyve a Mózes, avagy válasz Káinnak. Ebben Mózes törvényei győzedelmeskednek a káini gyilkos erőszak fölött, ami lélektanilag nem más, mint az orvosi-tudósi munka optimista irodalmi kivetítése. Azt bizonyítja ugyanis, hogy a nevelés, a szocializáció mindenképpen elősegíti az ösztöngének legyőzését, a társadalomba való sikeres beilleszkedést.
|
