A letaposott hó csontkeményre fagyott. A közlekedni kénytelen emberek már-már kezdték megszokni, hogy elcsúsznak, ha csúszós a járda, hogy a kupacokat-hegyeket át kell valahogy lépniük vagy megkerülniük a továbbhaladás érdekében. Legfeljebb közben becsapódik előttük a busz ajtaja...
Ahol nem a hó az akadály, ott szemét lep el mindent és mindenkit, falfirkák borítanak jobb sorsra érdemes épületeket, köztük védetté nyilvánítottakat, de senki által meg nem védetteket is, no meg vasúti kocsikat stb. Nyáron a parlagfű és társai keserítik életünket, ingerelnek köhögésre, tüsszentésre olyanokat is, akik nem náthásak. Takarítatlanok az árkok, a kutyapiszok örökzöld témáját még mindig nem tehetjük ad acta... Nincs gazdája semminek, nincs munkaszervező, nincs dolgozó! A többség behúzódik hát kerítése mögé és műveli saját kertjét...
És ha hosszú a készen vett farmer, nincs, aki levágja a szárát. Ha idős vagy beteg a kerttulajdonos, nincs, aki felássa, megkapálja helyette a zsebkendőnyi földet. A visszamagánosított nadrágszíjparcellák bevetetlenek, az icipici erdődarabok lassan elvadulnak.
Van viszont ilyen-olyan segély, lakhatási támogatás, közgyógyellátás, ebéd- és ruhaakció. Csak annak a becsülete kevés, aminek legtöbbnek kellene lennie, a becsületes, értelmes munkának! Érdekes, a világ egyik leggazdagabb államában, Svédországban nincs munkanélküli segély. Ahogy nincs el nem végzett és meg nem fizetett munka sem! Ez a példa miért nem ragadós?
|