|
 A budapestiek számára mindennapi látvány, ahogy hajléktalanok bevackolják magukat pályaudvarra, szélvédett helyre, alagútba, telefonfülkébe, (a sor folytatható) és élni próbálnak, ha már lakni nem tudnak. Elfoglalhatnák díszes középületek alagsorait, megpihenhetnének templomokban is, csakhogy azokat gondosan őrzik vagy a szociális érzék leghalványabb jele nélkül - kapuját becsukják előttük. No comment.
Egyik napilapunk olvasói leveléből idézek: ..."Nem mindenhol állnak gyáván az ügyhöz, például az I. kerületi rendőrség és polgármesteri hivatal nyíltan vállalva távolítja el a közönséget zavaró személyeket.... idegenek a közterületen ... az ágypótló kellékek..." M. E., a feladó a továbbiakban "az élhető környezet megteremtésének és fenntartásának" érdekében szigorú szabályozást igényel "a nagy többség, a város" nevében. Nem vitatom jogát a rendre és a tisztaságra, magam is vágyom rá, de az emberi lét minimuma alatt tengődőknek is volna, kellene, hogy legyen némi joguk egyhez-máshoz! Mint Nietzsche varjúrajának, melyet "Sors átka ver:/ téli bolyongással gyötör.../ ... Hó lesz hamar - / Jaj, akinek nincs otthona!" S ha már nem tudunk valami nagy-nagy tüzet gyújtani, ahogy József Attila javasolta, legalább ne fanyalogjunk, mínusz tizenhárom fokban! Ezúton javaslom viszont az állami, banki és más vezetők javadalmazását havi egymillió forintban maximálni, és máris telik erre - kifejezetten rászorultsági alapon. És az említetteknek nem is kellene velük helyet cserélni! Bár egyetlen rövid nap alatt rengeteget tanulhatnának az utcán vagy valamelyik pályaudvaron a koldusnak öltözött királyfiak és királylányok...
 Egyik délután vonatomra vártam egy órácskát a Déliben. Eközben volt időm szemlélődni. Egy középkorú férfi (valószínűleg hajléktalan) elfekszik a padon. Kis szatyrát, benne mindene! a feje alá gyűri - párnaként (vagy tán illetéktelen kezektől megőrzendő). Alig szunnyad el, amikor közelednek a hatalom fogdmegjei. Sárga egyenmellényük hátán jól olvasható a VASÚTI RENDŐRSÉG felirat. Hárman együtt úgy ötszáz kilót nyomnak még ebéd előtt is. A két testesebb (ismerhetik a delikvenst), keresztnéven, persze tegezve szólítják a felülésre, mert itt nem lehet feküdni. _ Nem? - kérdez vissza még félálomban, de törvénytisztelő módon lassan mégis felegyenesedik. - Legközelebb nem lesz figyelemeztetés, hanem... - Jó, jó...- ért célt a túlerő. A harmadikban, akiben maradt még némi együttérzés, hozzáteszi: "Nem mi tehetünk róla, a vasúti társaság rendelkezett így az idén... No comment.
|
