|
Raklapnak nevezik az építőiparban, az üveggyártásban, a bányászatban stb. azokat a többnyire deszkából készült, nagy teherbírású eszközöket, amelyekre a készítés helyén rá lehet rakni a különböző termékeket (tégla, öblös üveg stb.), melyeket lefóliázva vagy másképpen rögzítve biztonságosan lehet elszállítani a kereskedésbe, ill. a felhasználóhoz anélkül, hogy közben át kellene pakolni. Ezt a praktikus szerkenytyűt - számomra rejtélyes módon - az azóta megszűnt komlói bányákban - a butaság mértékegységeként is emlegették (egy raklap = buta; két raklap = nem ért semmihez...).
 Néhány évnyi kihagyás után most hallottam újra emlegetni, amikor négy-öt nyugdíjas bányász a Magyar Vizsla szerkesztőjét így minősítette: "ez a nő butább, mint öt raklap". Egyetértek és velük együtt háborgom. Az világos, hogy kefeárusként nem ért a sajtóhoz. (Sejtem, hogy csak a nevét adta hozzá, ahogy valószínűleg az általa jegyzett civil szervezethez is.) Lehet, hogy szeret a tévében szerepelni, erre elég gyakran kap alkalmat mostanában, ahol megvillanthatja márkás szemüvegét. (Vele kapcsolatban semmi más nem márkás, minden női irígység híján állíthatom: még szolídan hordhatónak sem mondható.) Miért fogadja el a meghívásokat, amikor biztos benne, hogy nem tud, nem akar (nem mer?) válaszolni egyetlen kérdésre sem? Szerintem számára maga a nyilvánosság az élmény, hiszen a legegyszerűbb kérdést sem érti meg. Ahogy nem értette, miért tudakozódik újra meg újra türelmesen, ámde mindannyiszor sikertelenül a Nap-kelte Orosz Józsefe, aki csupán azt szerette volna kihúzni belőle, miért kellene hinnünk annak az összeollózott, összefüggéseiből önkényesen kiemelt cikk- és képgyűjteménynek, melynek első oldalán a miniszterelnököt olyan márkájú és árú holmikba öltöztette a digitális technika, amilyenben soha senki sehol nem találkozott vele, még a fent említett főszerkesztő asszony sem. Nem értvén az országos problémát, átment az illető kifejezetten sértő üzemmmódba.
 A kefebolt tulajdonosa felajánlotta ugyanis a műsorvezetőnek, hogy a kedden kezdődő akciójában ingyen ad neki egy cipőkefét. Azzal menjen el a Gyurcsány-villába, ott keresse elő a garderobból (micsoda szókincsbeli választékosság!) a cipőket, s miközben szépen kifényesíti őket, meggyőződhet márkájukról... Vége. Orosz is feladta, nem remélvén egész háralévő evilági életében megnyugtató feleletet. Viszont a nagyképűséggel kevert alantasságot, a magabiztossággal elegyített semmit-nem-érés és semmit-nem-értés szobrát meg lehet a hölgyről mintázni.
Javaslom, engedjük át másnak a képernyőt! Akinek van meghallgatásra érdemes mondanivalója, aki a Magyar Vizsláról, annak megjelenési körülményeről, kiadásának okáról és főleg céljáról tud, akar és mer érdemlegeset mondani, az kapjon hozzá teret és időt. Nekünk, többieknek elég belecsúsztatnunk a kiadványt szép csendesen, feltűnést és zajt nem keltve a legközelebbi kukába. Lelkünk, szellemünk és tisztánlátásunk érdekében a művelet után feltétlenül mossunk kezet!
|
