|
A családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás, a kiskorúak szexuális szolgáltatásra kényszerítése és a többi és a többi mind gyakrabban témája az írott és az elektronikus sajtónak. Hogy valóban mi történik és hány helyen történik, arról csak a sértettek tudnának beszélni. Ha tudnának. És ha mernének! A látencia azonban mégse akkora, mint gondolnánk. Tanúk erre az empatikus orvosok, védőnők, a kicsikre figyelő óvónők, a gyerekszemekben olvasni tudó osztályfőnökök, a fogalmazásokat figyelmesen tanulmányozó magyartanárok, no meg a tanulókkal (majdnem) lemeztelenítve - alulnézetből is - találkozó testnevelők. Árulkodnak a test és a fehérnemű foltjai, a reflexszerűen elkapott végtagok, a riadtan rebbenő pillák....Hogy miről? Álljon itt néhány tanulságos példa!
Eltünedeznek az osztályban a tízóraik, a napköziből az előre kikészített péksütemények. (Pénz, értéktárgy, iskolai felszerelés soha!) Nem túl hosszadalmas nyomozás, megfigyelés eredményeként megvan a tettes. Nincs vacsora, nincs reggeli otthon. A kiskamasz délben a menzán eszik utoljára....Éhes. mindig, csaknem csillapíthatatlanul.... Attól kezdve a konyhás nénik csomagolnak neki a megmaradt uzsonnából.
Értelmes, illedelmes kislány, kissé félszeg. Ruhája gyűrött, minden holmija ápolatlan. Társai elhúzódnak mellőle. Mindig rossz szaga van - mondják, nem alaptalanul. Doh, cigaretta, a szellőzetlen lakás többéves párlata árad belőle. Egyik nap előre fésült hajjal érkezik, arcán mégis jól látható kéznyomokkal. Az igazgatónő behívatja, négyszemközt kérdezi, mi történt. - Vacsorára nem ettem meg a zsíros húst, és a mostani apukám megvert... Máskor is néha, amikor azt mondja, hogy lesekszem a konyhaajtó üvegén... De én nem, mert olyankor már le szoktam feküdni... A pedagógus rosszat sejt, hazaküldi a gyereket az édesanyjáért. 10-15 perc múlva visszajön és félénken jelenti: Anyukám azt üzente, hogy nincs otthon... Most már az igazgató sem hagyja annyiban a dolgot, egy másik gyereket küld a megadott címre, így anyuka mégis bejön. És magyarázkodik. Egyetlen szóval (ahogy otthon akár tettel kellett volna) sem védi szülöttjét. Sőt felháborodik, amikor kiderül, nem az ő érdekeit tartja szem előtt az iskola...
A gyerek fogyatékkal született, nyűg a család nyakán. Bentlakásos intézetbe kerül, éveket veszít betegsége miatt. De érzi, többre hivatott. Szorgalmával, vasakaratával kiharcol magának mindent, amit tud. Szakmát szerez, munkába áll, a nála rosszabb helyzetben lévőknek segít hol pénzzel, hol tanáccsal, hol egy-egy pulóver megkötésével. Sok barátja van és persze pótolhatatlan űr a szívének azon a pontján, ahol mások szüleik, testvéreik és vágyott gyermekeik képét őrzik...
A szülők elváltak. A mérnök apukának fiatal barátnője akadt, nem akart hát lemondani a késői szerelemről. Tanárnő anyuka új helyzetében a kettő közül csak egy gyermeket mert vállalni. A fiát állami gondozásba adta, nem látogatta. Ő mindkettőjüket megpróbálta megérteni, soha nem mondott (talán nem is gondolt) rosszat a szüleiről. Pedig ez a lelki bántalmazás mintaesete! (V.ö.: Emberek, nem vadak, elmék vagyunk, lelkünk míg vágyat érlel, nem kartoték adat! Szegény József Attila igazán tudhatta!)
Melle megtelik, hófehér arcán itt-ott folt jelenik meg, tartása megváltozik. Sokszor mintha befelé figyelne. Édesanyja felkeresi az osztályfőnököt. Dől belőle a panasz: - Nézem a zuhany alatt, mintha márványos lenne a bőr a hasán. Kérdem, te lány, csak nem vagy úgy? - De, azt hiszem. Már négy hónapja nem volt meg... - Úristen, csak nem apád volt...? De igen... A szakoktatója varrt neki kismamaruhát, osztálytársai dédelgették. Különengedéllyel még le is vizsgázhatott.... Csak az iskolában szerették igazán!
 A gyermekbántalmazás teljességgel soha nem szűnik meg. Száma, durvasága azonban csökkenthető. Ha nyitott szemmel járunk. Ha időben szólunk. Ha kiabálunk, hogy hangunk az egekig is elhallatsszék. Ha teszünk ellene, nem csak sajnálkozunk rajta! Ha mintának az oktalan állatot tekintjük, amely óvja, táplálja, melegíti, nyalogatja utódait. Mert ősi ösztönével nem csupán életre hívja, hanem szereti is őket!
|
