2007. augusztus 6-8. között kilencfős delegációval magyarországi látogatásra érkezett Wang Zhi Fa, a Kínai Turisztikai Hivatal (CNTA) elnökhelyettese. A magas rangú kínai küldöttséget dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkára, dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. Igazgatóságának elnöke, valamint Györgydeák Péter, az ÖTM Nemzetközi Titkárságának vezetője fogadta.
A megbeszélés során a felek egyetértettek abban, hogy rendkívül dinamikusan fejlődnek a magyar-kínai turisztikai kapcsolatok, az elmúlt néhány évben közel háromszorosára nőtt a hazánkba irányuló kínai beutazó forgalom. Az örvendetes forgalombővülésben jelentős szerepet játszik a Budapest és Peking közötti közvetlen légi összeköttetés, valamint a kínai turistacsoportok magyarországi beutazását szabályozó ún. ADS (approved destination status – jóváhagyott célországi státusz) megállapodás, mely négy éve teszi lehetővé hazánk számára turistacsoportok fogadását Kínából. A tárgyalás során mindkét fél reményét fejezte ki, hogy Magyarország schengeni csatlakozását követően még egyszerűbbé válik a kínai turisták számára hazánk felkeresése, hiszen európai körutazásuk során nem lesz szükség - a schengeni mellett - külön nemzeti vízumra.
Az elkövetkező időszakban több olyan jelentős eseményre is sor kerül Kínában, melyek további lendületet adhatnak kétoldalú turisztikai kapcsolataink fejlődésének. 2007. szeptemberében kezdődik, és jövő év tavaszáig tart a Kínai Magyar Évad, melynek programsorozatában – a gazdasági és a kulturális bemutatkozás mellett – kiemelt szerepet kap a turisztikai megjelenés is. Az évad részeként a Magyar Turizmus Zrt. többek között gasztronómiai hetet, turisztikai workshopot, fotókiállítást, történelmi bemutatót, valamint különféle versenyeket és nyereményjátékokat szervez az évad különböző városaiban. A jövő év augusztusában megrendezésre kerülő XXIX. Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát Peking nyerte el, melynek alkalmával szintén az érdeklődés középpontjába kerül az ázsiai ország. A magyar fél jelezte, hogy mind a pekingi olimpia, mind a 2010. évi sanghaji világkiállítás során Magyarország is tervez turisztikai megjelenést, ezekkel kapcsolatban folyamatos egyeztetés zajlik a társtárcák és az érintett szakmai szervezetek között.
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi turizmus számára Kína nagy potenciállal rendelkező piacot jelent, hazánk is intenzív marketingtevékenységet folytat Kínában. A Magyar Turizmus Zrt. rendszeresen részt vesz a legjelentősebb turisztikai kiállításokon (Peking, Sanghaj, Kunming, Kanton), kínai nyelvű kiadványokat jelentet meg, illetve újságírói és utazási irodai study tourokat szervez a magyar kínálat jobb megismerése érdekében. A marketingmunkában fontos szerepet játszik a Visegrádi Országokkal megvalósított közös megjelenés a távoli piacokon, így – Japán, Oroszország valamint az Egyesült Államok mellett – Kínában is.
A kétoldalú kapcsolatok további fejlődését szolgálhatja a jövő év elején Budapesten megrendezésre kerülő magyar-kínai testvérvárosi konferencia is, melyet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Kínai Kereskedelmi Minisztériummal közösen szervez.
|