|
Van egy ország, van egy nemzet és van egy király, akiről még nem sokan tudják, hogy ő valójában, egy országló fejedelem. A program elő van készítve, a korona a helyére van szállítva, zsoldosai pedig várják, hogy szóljon, mert megígérte... azt ígérte, szólni fog, ha mozdulni kell. Várjuk a szavát, de egyben félünk is tőle, mert haragvó király ő, dühösebb, mint az Isten, ha elfordulnak tőle. Isten ugyanis megbocsát, a király viszont nem felejt.
 A nemzet a test, a köztársaság csak ruha, hallhattuk a mezítelen királytól, akinek csahos kutyái ott ugatnak mindenütt, ahol a demokráciában hívők megjelennek. A régmúltra emlékeztek azok, akiknek fontos az emlékezet, de ezt is el akarták venni tőlük. Nincs béke, és nincs kegyelem. Az ugató és vicsorgó kutyák már az utcákon bolyonganak, hogy megmarják azokat, akik még hisznek a tisztességben és hisznek azokban, akiknek a hatalom szolgálat.
A Duna vize lassan ismét jégbe öltözik, és csak rajtunk múlik, hogy elbírja-e azt az embertől származó hatalmasságot, aki felülemelkedik kicsinyes mindennapjainkon. Ő a győzelem gyermeke, aki mindenkit képes eltaposni, aki felszólal ellene. Vadállatokat engedett közénk, hogy félelmünkre építse új birodalmát. Félelmünkben bízik, mert ismeri az érzést, hiszen ő is ezzel küzd napestig. Fél, mert tudja, hogy fogyatkozó seregét nem képesek vicsorgó ebei feltámasztani.
Mi, a köztársaság fegyvertelen katonái nem háborút hirdetünk, hanem nyugalmat, melyben a béke virágai a legillatosabbak. Mi, a ruhába öltözöttek nem prüdériából fedjük testünket, hanem azért, mert tudjuk, egy kultúrált ország nem válhat nudista stranddá. Mindennek megvan a maga helye, így meztelenségünket meghagyjuk a tisztálkodásnak és a gyönyörnek.
A mezítelen király kutyái már az utcán vannak, de ne emeljük fel kezünket, mert megmarnak minket még akkor is, ha húst vetünk eléjük. Nem a mozdulatot értékelik, csak azt, hogy mi vagyunk a felöltözöttek, az ellenségek.
|
