Ma dönt a nagyobbik ellenzéki
párt a területi és az országos listájáról, ennek kapcsán pedig Deutsch-Für
Tamás bejelentette: Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. Bár több ezer
milliárd forintnyi ígéretek terhelik már most egy esetleges jobboldali kormány
mozgásterét, programja még mindig nincs a Fidesznek. Vajon milyen mértékű
megszorításokra és adóemelésre készülhet az Orbán-csapat, amit nem mer a
nyilvánosság elé tárni?
Miniszterelnök-jelöltje már kettő
is van a jobboldalnak, de a Fidesz kormányprogramját még mindig nem ismerhettük
meg. Kérdéses ugyanakkor az is, hogy van-e értelme a Fidesznek
kormányfő-jelöltet állítani, amikor az MDF kijelentette, hogy ők adják a
miniszterelnököt, ha kormánykoalícióra lépnek a nagyobbik ellenzéki párttal. Dávid
Ibolya sakkjátszmája egyre inkább sötét lóvá teszi a Fideszt, hiszen hangzatos
ellenkezései, és látványos különállása egyre közelebb viszi a hajdani
legnagyobb rendszerváltó pártot, hogy ismét önálló erőként jussanak be a
parlamentbe. Az MDF ébredése, aminek leglátványosabb eleme a Fideszes
populizmus elutasítása úgy tűnik, hogy sikeres lehet. Bár még messze vannak a
parlamentbe jutást biztosító 5 százaléktól, egyre valószínűbb, hogy esélyesként
indulhat a párt a 2006-os országgyűlési választásokon.
Orbán Viktor két párti
parlamentre vonatkozó álmai szertefoszlani látszanak. Az SZDSZ tartósan a
bejutási küszöb felett teljesít és a hajdani természetes szövetséges MDF is
bizakodva várhatja a szavazatszámlálást. Ha a jelenlegi négy párti felállást
nézzük, akkor az egyetlen formula, amit nyugodtan kizárhatunk, hogy a Fidesz
egyedül rendelkezik 50 százalék plusz egy fővel a következő törvényhozásban. Nagykoalícióra
idén nincs esély, ahogy a korábban egy oldalon álló két liberális párt ismételt
egymásra találására sem. A jelenlegi erőviszonyokat nézve a legvalószínűbb egy
két-, vagy három párti kormánykoalíció az MSZP vezetésével.
Talán ennek felismerése vezetett
odáig a Fideszben, hogy nem is próbálnak önálló kormányprogramot hirdetni? A nagyobbik
ellenzéki párt folyamatos hibái, törvénysértései, az ő holdudvarában elkövetett
köztörvényes bűncselekmények mind az MSZP-t, mind pedig a kisebb pártokat
megerősítették, felgyorsítva azt a folyamatot, ami a miniszterelnök-jelöltek
nyári vitája után elindult, és folyamatosan erodálta Orbánék népszerűségét.
Vajon elfogadható-e a Fidesz
elnökének, hogy a kormányzás megszerzése érdekében háttérbe kell vonulnia? Képes-e
megtenni Orbán Viktor azt a gesztust, hogy önként mond le a miniszterelnöki bársonyszékről,
hogy önként és udvariasan átadja Magyarország első női kormányfőjének? Vagy inkább
arra kell, hogy számítsunk, hogy sértettsége győzedelmeskedik, és inkább újabb
négy évre ellenzékbe vonul, és bízik benne, hogy ismét meg tudja magyarázni a
megmagyarázhatatlant: a csődben lévő országnak nem kell a "Fideszes megváltó"…
|