avagy
Hol, vagy inkább meddig és leginkább miért akkor?
Nagy fa meg a fejsze esete, amikor olyan dolgokra kell
választ adni, amikre nincs igazi válasz. A minap egy olyan kérdéssel
szembesültem, amivel már addig is jó néhányszor, de valahogy mindig olyan
konstellációban, hogy ki lehetett kerülni az egyértelmű állásfoglalást. Vagy
azért, mert úgy kényelmesebb volt, vagy azért, mert a későbbiekre nézve volt
így előnyösebb. Most viszont majdhogynem beleragadtam a fekáliába, de nyakig…
Nem lehetett elkerülni a véleményalkotást, arról nem is beszélve, hogy a
felelősség hordozás a válaszadás velejárója lett és így nyomást gyakorolt a
vállamra. A kérdés amúgy hétköznapi, mondhatni akadémikus, vagy inkább költői;
ahogy vesszük és amelyik oldalról szemléljük. Létezik-e barátság férfi és nő között? Persze megtehettem volna, hogy nem vagyok tekintettel a
kérdező személyére, és egyszerűen továbbtolom a kérdést mint ügyiratot a
hivatalban, de néha fel kell vállalnunk a döntést és annak ódiumát , még ha nem
is szívesen bonyolódunk bele lelki teniszjátszmába. A kérdésben nem az a nehéz,
hogy az igen vagy a nem gombot nyomjuk-e meg, amúgy is van még egy telefonos
segítségünk, vagy ha szépen kérjük, a közönség is szívesen segít… És itt
kezdődtek a problémák. Én tudtam, hogy miről van szó, de vajon a nagyérdemű, az
utcán átsétáló, a sarokban szintén capuccino-zó tisztában van-e azzal, hogy itt
mi a tét. A közönség tényleg jól tudja-e, a számítógép tényleg a rossz választ
veszi-e el, vajon kiderül-e ki a leggyengébb láncszem? Én tudtam, hogy mit
befolyásol a válaszom. Tudtam, hogy vagy így, vagy úgy, de döntenem kell a
kérdést illetően. Ismerve a helyzetet, azt is tudtam, hogy mind két válasz
helyes, és mindkettő helytelen is egyben, hisz Karinthy szavait idézve… de ezt
tudjátok mindannyian. Viszont miközben gondolkodtam, rájöttem valamire. Nem az
a fontos, hogy én mit válaszolok, hanem az, hogy elfogadja-e férfi és nő, hogy
a határ a lényeg és nem a status? Látják-e hogy az ajtón a réztábla csak irányt
mutat, de nem perdít át a küszöbön? Tudják-e, hogy nincs is kanál, hogy amit
látunk, az nem a valóság, csak a képzelet sekélyes manifesztuma? Úgy döntöttem
segítek. Kijelentem, hogy létezik barátság a két nem között. Tanúm rá a világ,
és hűségem büszkesége a bizonyítványom. Legyünk nyitottak, mint az a pár,
amelynek hölgytagja hozzám szegezte a kíváncsiságát. Mert párok ők, a barátság
szeretetével összekötve, mely néha erősebb a szerelemnél, mégis sokkal
könnyebben kikezdhető, ha nem tudják, hogy hol a határ. Átléphető persze ez is
és még útlevél sem szükségeltetik hozzá, de hogy a folytatás milyen eredményt
szül, azt már nem tudom. Juhász Gyula szerint Anna örök, de vajon mi lesz a
szerelemmel…?
|