A haza bölcsessége, nem a haza
bölcsén múlik, de ettől még érdemes megfogadni, amit nem másnak, mint nekünk
üzent. Nekünk, 2006. választóinak. Bár szomorú, de tény, Magyarországon nem két
(illetve több) párt közül választunk, nem arra akarunk hatással lenni, hogy ki
kerüljön a hatalomra, hanem, hogy ki ne. Magyarország két részre szakadt, anti-baloldaliakra
és anti-jobboldaliakra.
Miközben ismerőseinkre
megpróbáljuk ráerőszakolni véleményünket a pártválasztással kapcsolatban, kénytelenek
vagyunk elviselni, hogy ismerőseink megpróbálják ránk erőszakolni a
véleményüket a pártválasztással kapcsolatban. Ez még rendben is lennem, hiszen
hozzászoktunk, hogy a politikát, már csak erőszakkal lehet lenyomni az emberek
nagy részének a torkán. Amennyire nekünk nincs lelkiismeret furdalásunk amiatt,
hogy beszélgetőtársunk már-már öklendezik a sok nyeléstől, hogy ne vágjon pofán
bennünket elmebeteg véleményünk miatt, ugyanúgy ők is tesznek nagy ívben arra,
hogy csak jólneveltségünk akadályozza meg, hogy öklünk ideiglenesen az arcukon
tanyázzon. Igen, jól látják, azt írtam ideiglenesen, ahogy a megszálló szovjet
csapatok is ideiglenesen törölték belénk tehénszartól (sic) bűzlő csizmájukat,
és ahogy mai napig egyenlőségjelet tesznek egyes jobboldali politikusok,
publicisták, vagy csak „egyszerű” választók, a több mint negyvenéves elnyomást eltűrők
és azon élősködők, és a ma nem jobboldaliul gondolkodók közé. Többször leírtam
már, ez Rákosi hozzáállását juttatja eszembe: aki nincs velünk, az ellenünk
van.
A jobboldali média, és a
jobboldalhoz húzó publicisták nagy előszeretettel próbálják bemagyarázni, hogy
a jelenlegi adminisztráció mindent rosszul csinál. Ez azonban még akkor is
igaz, ha elfogadjuk, hogy a jó fogalma szubjektív. De vegyünk egy-két példát:
Munkanélküliség
Miközben már a reptetésnél
kidurranó lózungokat hallhatjuk a növekvő munkanélküliségről, elfelejtik
imádott politikusaink és hőn szeretett újságírótársaink elmondani, hogy a
munkanélküliek számának semmi köze sincs az állástalanok számához. Magyarországon
az elmúlt négy évben folyamatosan –évente átlagosan 20 ezer fővel – nőtt a
foglalkoztatottak száma. Mivel hazánk lakossága – szintén – folyamatosan csökken,
egyértelmű, hogy a munkanélküliség nem nőtt, hanem csökkent. Azt is elfelejtik
az előbb megidézettek elmondani, hogy a most regnáló kormány mindezt úgy érte
el, hogy közben – a Fidesz szerint – csődben van az ország. Ugyanakkor a
ténylegesen kiemelkedő gazdasággal rendelkező 1998-2002 közötti időszakban,
mindösszesen 40 ezer fővel nőtt az állásban lévők száma. Vagyis a
munkanélküliséggel való riogatás, egyszerű hazugság. A hazugságnál azonban
sokkal súlyosabb bűn, hogy elhitetik az emberekkel, hogy nincs esélyük munkát
találni, márpedig aki a hitét elveszíti, az könnyen mindent elveszíthet. Jó
lenne gondolkodni kedves kollegák!
Fészekrakó program
Azt vetik a kormány szemére, hogy
olyan konstrukciót dolgozott ki, amit senki sem tud igénybe venni. Ahogy számítani
lehet rá, ez az állítás sem igaz, hiszen folyamatosan nő azok száma, akik így
jutnak új ingatlanhoz. Ahogy az a vád is álságos, hogy magas az így vásárolt
ingatlanok hitelének törlesztő részlete, hiszen 1989-ben mi döntöttünk úgy,
hogy rendszerváltás legyen, aminek az a következménye, hogy a megvásárolt
javakért fizetnünk kell. Vagyis az állam nem tudja az általunk tulajdonolt ingatlant
– helyettünk – kifizetni. Már csak azért sem, mert akkor joggal követelhetnék
azok is a hasonló eljárást, akik rendelkeztek saját erővel. Vagyis mindenkinek
tisztában kell lennie azzal, hogy minél nagyobb összegű hitelt vesz fel, annál
nagyobb lesz a havi törlesztése.
Panel program
Bár sosem fordított kormányzat
annyi pénzt a panel otthonok felújítására, mint a Medgyessy-Gyurcsány kormány,
most mégis támadás éri őket. Egyesek azzal riogatják a panelben élőket –
korábban panel-prolik –, hogy a felújításhoz tízmilliós hitelt kell felvenniük.
Nos, ezt az összeget annak kell felvennie, aki egymagában rendelkezik egy 25
lakásos társasházzal, de úgy gondolom, hogy ő fel is tudja venni a fenti
összeget. Az igazság az, hogy jelenleg 1 millió 200 ezer forint az az összeg,
ami egy lakásra, mint felújítási összeg igénybe vehető. Ebből 400 ezer forint
terheli a tulajdonos, majd ugyanennyit tesz hozzá a települési önkormányzat, és
az állam is, erre nem is érdemes szót vesztegetni.
Babakötvény
Az a kritika, hogy a 40 ezer forintos
állami támogatás nem elég szinte semmire, teljesen jogos. De 2006-tól legalább
ad valamit az állam. 1998 és 2002 között, az akkor oly jó gazdasággal megáldott
kormányunk még ennyit sem adott.
Természetesen még hosszan lehetne
sorolni azokat a félrevezető szlogeneket, melyekkel nemes egyszerűséggel
hülyének nézik a választópolgárt. Azt a választópolgárt, aki nem azért megy el
szavazni, hogy eldöntse, ki kerüljön a hatalomra, hanem azért, hogy ki ne.
|