A Magyar Nemzet nevet viselő lap – ezt azért fontos kiemelni, mert sokan hajlamosak összekeverni az újságot a tényleges nemzettel, ami valóban magyar – ma ismét ma ismét előállt anyanyelvünk rá jellemző értelmezésével. Persze fogalmazhatnék úgy is, hogy a Magyar Nemzet (című lap) hazudott, hiszen bízhatnék a leendő bírósági ítéletben, ami kimondaná, hogy a Magyar Nemzet közszereplő, így el kell viselnie a véleménynyilvánítást, még akkor is, ha az sértő és igazságtalan. De én nem mondok ilyet, úgysem lenne értelme.
A Magyar Nemzet azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott. Nem ez volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy Orbán Viktor kegyeltjei – ne felejtsük el, amikor az ex-miniszterelnök felszólította híveit, hogy fizessenek elő a lapra, még a szomszédaiknak is – olyan kijelentéseket tettek, amiért egy jobb kocsmában minimum pofon csattanna. Ez már csak azért is igaz, mert az a stílus, amit az újság képvisel, talán még ezekben a vendéglátó-ipari egységekben is túlzónak és erősnek bizonyulnának. Abban talán minden épeszű ember egyetért, hogy egy ilyen megjegyzés után, teljesen jogos volt, hogy Gyurcsány Ferenc helyreigazítást várt volna, és talán abban sincs vita, hogy az inkriminált újságtól ezt csak jogi úton remélhette. Sajnos hozzá kell szoknunk, hogy a sajtó bizonyos része nagy ívben tesz az igazságra, mint ahogy azt a Demokrata is tette nemrégiben, és teszi a Magyar Nemzet is. Hiába, egy csapat.
Az „imádott” médium lereagálta, hogy a Fővárosi ítélőtábla elutasította a miniszterelnök beadványát, és megjelentette újabb színvonalas címmel ellátott cikkét: Fittelina-ügy: a jogerős ítélet szerint Gyurcsány hazudott.
Aztán persze be is ismerték, hogy nekik valójában senki sem adott igazat, hiszen – biztos figyelmetlenségből – idézve a bírósági ítéletből, maguk is beismerték, hogy a bíróság nem a lap állításait hagyta jóvá, csupán véleménynyilvánításnak minősítették a cikk tartalmát: A bíróság a cikk címével kapcsolatban kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság szerint tényállítás formájában közöltek is minősülhetnek véleménynek, a közszereplőknek pedig a sértő, igazságtalan véleményeket is tűrniük kell. Gyurcsány Ferenc tűri. Batiz András kormányszóvivő bejelentette, hogy a kormányfő tudomásul veszi az ítélőtábla döntését...
Ez viszont azt jelenti, hogy a Magyar Nemzet most valóban törvényt sértett, hiszen mai cikkében azt állította, hogy a bíróság azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott. Figyelik ezt a rengeteg állítást? Ebben az országban bárki, bármit állíthat, és még bizonyítania sem kell, elég csupán azt mondania, hogy ez az ő privát véleménye. Nos, az én privát véleményem, hogy ezek az árokásó módszerek, nagyon jól hasznosíthatóak, csupán meg kell találni a megfelelő hasznosítási helyet. Ássanak esővíz-elvezető árkokat! Annak legalább haszna is van.
|