Petike komp akart lenni, de nem
komplett. Vizsla, Riport, A Viktor, csupán néhány olyan kiadvány, amitől elönti
a fekália a magyar közéletet. Igaz, én sem szeretem Vikit, de én Ferkót sem
szeretem. Én a lányokat szeretem, és az a leszbikus, kisujj-donor vesse rám az
első követ, aki nem érti a vonzódásom mikéntjét!
Felbolydult közéletünk mindennapi
elemévé vált, hogy valaki, valakit utál, gyűlöl, anyáz, kommunistáz, fasisztáz,
kurvaanyáz, vagy egyszerűen csak öngyilkosságra szólítja fel. Erre pocsékoljuk
a papírt, miközben végveszély fenyegeti a Dél-amerikai esőerdőket. Persze tudom
én, hogy nem lehet mindenkit szeretni, sőt, azzal is tisztában vagyok, hogy
nagyon jól tud esni egy kis gyűlölködés, és az sem lep meg, hogy egyik (vagy
másik) oldalon akkora ökörségeket tudnak mondani politikusaink, hogy nem lehet
elmenni mellette szó nélkül, de azért mindennek megvan a határa. Kende, csak
úgy, mint sokan mások, határsértővé vált. Nem ma, de még csak nem is tegnap, és
igazából teljesen érdektelen, hogy mikor. Kende Péternek nagyon jó a
klaviatúrája, hihetetlen szófordulatokkal mutatja be szíve szerelmét, Orbán
Viktort, csak az a baj, hogy Orbán Viktor valós személy. Talán még azzal is
egyet tudok érteni Kendével, hogy nemcsak valós személy, de valós veszély is,
ez viszont akkor is sok. Kende legújabb remekműve, „Az igazi Orbán”, azoknak
szól, akik kíváncsiak, hogy miként lehet porig alázni egy embert, aki valaha,
hazánk (egyik) elsőszámú vezetője volt, illetve talán azok is, akik azt hiszik,
hogy Kende életrajzi köteteket készít. Elfogadom, hogy Orbánt még jobboldalról
is nehéz szeretni, az író pedig minden, csak nem (Fidesz értelemben vett)
jobboldali, viszont ennyire utálni valakit, talán már kóros is.
Amikor azon háborgunk, hogy Magyar
Vizslák hazudják tele a postaládánkat, Hogy XY Riportok csinálnak hülyét a
baloldalhoz köthető polgármesterekből és élnek vissza a közélet ismert
személyeinek naivságával, nem szabad megfeledkeznünk a mi kis Kendénkről sem. Ő
is a mi kutyánk kölyke – ahogy a népi bölcsesség mondja –, még ha nem is
vizslafajzat.
„Némely szakember szerint Orbán
fő személyiségjegyei aggasztóak. Persze, mint e tragikusan megosztott hazában
szinte mindent, ezt egészen másként látják rajongói, mint ellenfelei. Ám a
szemfényvesztés, a humbug sem takarja el: a maszk ráforradt arcára. S ha mögüle
olykor mégis előbukkan az igazi Orbán Viktor, az még rosszabb... Mélységesen
jellemző Orbánékra, amit az ügyészséggel, saját egykori besúgóikkal, vagy
például Grosics Gyula dolgában műveltek...” – idézet Az igazi Orbán, A Viktor
2. című könyvből.
Nos igen, az ország megosztott. Még
abban is egyet tudok érteni a szerzővel, hogy ebben nagy szerepet tulajdonít
Orbán Viktornak. Azzal sem kívánok vitatkozni, hogy rajongó tábort gyűjtött
maga köré (lásd az A Viktor című könyv borítóját!), és még azt is megértem, ha
valakinek szemet szúr az ügyészség munkája, és – amúgy, természetesen nem
létező – kapcsolatot sejt az egykori Fidesz-kormány és Polt között. De azt
mindenképen túlzásnak tartom, hogy:
„OV fasiszta; fizikailag vagy
egzisztenciálisan likvidálni igyekszik ellenfeleit. Hasonlít Rákosihoz. Meg
Kádárhoz. És patái vannak.”
Ugyanis Orbánnak nincsenek patái,
és attól, hogy Kende ördögként festi a falra, még a farka sem fog megnőni. Azt hiszem,
hogy a szerző most túllőtt a célon. Amikor 2002-ben megjelentette első OV-s
könyvét, még mentegetőzhetett volna azzal, hogy nem ismerhetik az emberek
Orbánt, ma viszont úgy tűnik, hogy Kende is beszállt a csaholó kutyák és
hazudozó Riporterek közé. Így utólag azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy
anno ő pénzelte annak a kisnyugdíjasnak a fellépését, aki látványosan kezet
csókolt Viktornak. Bár igaz, a hibát a biztonságiak követték el, hiszen ők
mindig látják, hogy ki az igazi rajongó, ergo le kellett volna lőniük a mamit,
mint ahogy teszik a megveszett kutyákkal. Persze ha tévedek, és a néni valóban
egy Orbán fan, akkor nagy bajban lettek volna, legalább akkorában, mint Kende
Péter lenne, ha válaszolnia kellene arra az egyszerű kérdésre, hogy miért is
nem sikerült gyermekkori álma, miért nem lett komp?
|