|
avagy
A szerveződések netovábbja, a tudatos éhezés és a kollektív tudat megvilágosodása a tudattalan szintjén…
Azt hiszem most jól bekezdtünk, hiszen rögtön folytatjuk a még el nem indultat is. Ezzel persze nem a probléma fontosságát próbálom lekicsinyelni, inkább arra utalnék, hogy mennyire szenvedünk még mindig, bizonyos szavak jelentésének meghatározásánál. Amikor a lét és a tudat kapcsolatát vizsgáljuk rögtön le kell szögeznünk, hogy véleményünk egyedi, de majd mindenki által képviselt. Ebből vond le kedves olvasó azon törekvésünket, hogy kiállunk – ugyan bátortalanul, de mindenképpen – a kissebségi álláspont mellett is.
Ha most Indiában vetném papiruszra eme sorokat nem nagyon kellene magyaráznom semmit, hiszen a kaszt-rendszer által felállított korlátok nem csupán áthághatatlanok, de egyben átláthatatlanok is, de ne tagadjuk, efelé tartunk mindahányan (a fejlett világ?), csupán még nem bírtunk találni egyetlen megveszekedett kulturális hivatkozást sem, anélkül pedig bajos lesz a bevezetése a piacra. Bár sodródunk igen jelentősen afelé, hogy még a születésünk előtt bebiztosítsuk a génsebészet segítségével a pozíciónkat, illetve szüleink, kéncsöveink által kiválasztassuk irodai bőrszékünket, de ma még nem a szike vágta utat járjuk, hanem a különböző külső jeleink által degralálódik sorsunk. Vallásunk, bőrszínünk vagy etnikai hovatartozásunk nem lehetne sem gátja, sem mozgatórugója mindennapjainknak, de kár lenne tagadni, hogy jelentős hatással bír életvitelünkre különbözőségünk, vagy hasonlóságunk.
És hogy mi jelentősége van a félreismert, félreértett szavainknak? Ezt akkor értjük meg, ha elgondolkodunk rajta, hogy milyen hatása lehet mondjuk: egy négyórás éhségsztrájknak, és hogy egyáltalán alkalmazható-e ez a fajta elégedetlenség a törvényes rend megváltoztatása érdekében? A fiú háromszor kiáltott farkast, hogy felhívja magára a figyelmet, aminek hatására negyedszer már a kutya sem foglalkozott nyavalygásával, így az ordasok békésen bezabáltak (sicc) a nyáj jelentős részével és még - a csökkentett - ÁFÁ-t sem fizették meg az ilyetén való tulajdonszerzés folyamatában.
Ha el is fogadjuk (azt az egyébként téves) tézist, hogy a cél szentesíti az eszközt, soha ne feledjük, hogy elértékteleníteni is képes, ha az adott célhoz túlzó eszközt választunk…
|
