Nemsokára ismét a postaládákba kerül a Magyar Vizsla címet viselő provokátum. A benne megmutatkozó hazugságok és ferdítések egyértelműen politikai indíttatást sejtetnek a háttérben, e cikk szerzője mindenkinek a képzeletére bízza, hogy ki, kit sejt a leggazdagabb civilszervezet kiadványa mögött. De amíg ezen gondolkodunk, derítsük ki, hogy vajon miben hazudik a legnagyobbat az újság alakú szennyirat?
Akár még boldog is lehetnék, hogy végre valaki megmondja. Igen, mert a Magyar Vizsla, annyira hangosan ugat, hogy nem lehet, nem meghallani. Csupán egyetlen apró hibát találhatunk a papírpocsékolásban, hogy túlzottan egyoldalú, vagyis csak balra ugat. Hihetnénk persze, hogy elfeküdte a nyakát, és nem tud a másik irányba fordulni, de amikor a másik oldal vakkantásait már a vizsla is kívülről fújja, az már igazán gyanús. Vagyis az a legnagyobb hazugság, hogy: A Vizsla azért jött létre, hogy az adózók nevében kérdezze és elszámoltassa a mindenkori hatalmon levőket – mint az olvasható a lap online oldalán. S hogy ez miért nem lehet igaz, hát csupán azért, mert ha meg kívánnának felelni a létrejöttük céljának, akkor nem arra törekednének mindenáron, hogy olyanokat juttassanak hatalomra, akikkel szemben ezek az elszámoltatások ugyanúgy időszerűek. Sokakban erős a gyanú, hogy a vizsla nem más, mint a Fidesz kihelyezett, negatívkampány-eszköze, de míg ez csak gyanú, addig az tény, hogy Fideszes retorikával, Fideszes gondolatokat fogalmaznak meg, és hazudnak. Sokáig nem értettem, hogy miért mondják egyesekre, hogy az sem igaz, amit kérdez. Nos, álljon itt magyarázatul néhány kérdés a vizsla Jó-Lét tesztjéből:
Mikor volt utoljára étteremben? a) Ma délben. De vacsorázni is megyünk. b) Talán három éve is van már, hogy beültünk egy hangulatos kis étterembe. c) Talán 15 évvel ezelőtt, amikor az esküvőm volt.
Milyen nehézséget jelent a gyerekeit taníttatni? a) Semmilyet. A nagyobbik most végez Oxfordban, a kisebbik pedig a párizsi Sorbonne-ra jár. b) A család félretett pénze mind erre megy el. c) A gyerekek taníttatása csak úgy oldható meg, hogy a férjem és én is másodállást vállaltunk. Emellett a gyerekek az egyetem mellett dolgoznak.
És ami a korona az egészen, amikor azokat minősíti bűnözőnek, akik pénzügyileg támogatják a vizsla megjelenését:
Ön szerint ki jut ötről a hatra Magyarországon? a) Aki sokat dolgozik. b) Aki jókor van jó helyen. c) A trükközők, az adócsalók, a svindlerek, meg a maffiózók.
… mert hát ugye, aki nem jutott még ötről a hatra, egy csődben lévő országban, az biztos nem tudja – még többekkel együtt sem – összeadni azt a több száz millió forintra saccolt összeget, amiből egy pénzfaló kutya az utcára kerülhet.
Korábbi cikkek a témában: A Fidesz hazudott és valótlanul vádolt - de legalább elismerte Magyar Vizsla - Narancsszínű póráz? Révész cáfol és perrel fenyeget Magyar Vizsla - a döglött kutya nagyot harap(na) Félheti szösszenet: júdáspénz a vizslanyomon
|