Kissebségi problémák, a többségi hozzáállásból fakadó sztereotip magyarázatokkal.

Gyerekkoromban hálát adtam az Istennek, hogy nem születtem cigánynak. Nem szerettem őket, mert féltem tőlük, és azért féltem, mert nem ismertem őket. Ebből ugyan gyermeteg logika lenne levezetni, hogy az ismeretlen nem szeretjük, de mindenképpen megvan a veszélye annak, hogy a tudatlanságunk befolyásolja az ítélőképességünket. Azóta persze felnőttem, de nem állítom, hogy sajnálkozom a származásom miatt, viszont ma már másként nézek a világra, és másként nézek az emberekre. Ma is észreveszem, ha egy embernek más a bőrszíne, de nem mondok ítéletet senki felett csak külső jegyek alapján.

Kár lenne eltagadni, hogy számarányukhoz képest több konfliktusban játszanak szerepet, mint fehérbőrű honfitársaim, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez csak az ő hibájuk. Ez nem felmentés és pláne nem „fajtársaim” elítélése, de mindenképpen egy emelkedettebb szintű gondolkodás. Sok minden felkavar, amikor faji kérdésekről elmélkedem, de a legsúlyosabb vádat a társadalmi beidegződésekkel szemben akkor fogalmaztam meg, amikor a statisztikákat olvasva feltűnt, hogy fogy a cigány emberek száma Magyarországon.  Akik csak cseppet is foglakozik demográfiával, az tudhatja, hogy ez nem igaz, és azt is könnye kiokoskodhatja, hogy ennyien bizony nem menekültek Franciaországba. Eljutottunk odáig, hogy hazánkban vannak olyan emberek, akik szégyellik a származásukat. Tudom, hogy ennek két oka lehet, és meggyőződésem, hogy mindkettő létező ok is, és nem tudni, melyik olvas fejünkre durvább vádakat. Az egyik szerint ezek az emberek nem akarnak azonosulni azzal, amit cigányság egy része képvisel és megpróbálnak integrálódni. A másik az, ami súlyosabb, úgy érzik, hogy a fajukkal szembeni ellenérzés hátrányos megkülönböztetést jelenthet a számukra, és kár lenne tagadni, azt jelent. Lecsupaszítva ez annyit tesz, hogy nem túl jó business ma cigánynak lenni Magyarországon. A roma-kérdés megoldásához pénz kell és türelem. Meggyőződésem szerint anyagi akadálya nincs a megoldásnak, de ha ez probléma lenne, akkor is prioritást kellene élveznie minden mással szemben. Azonban a türelem és a megértés mind a két oldalon hiánycikk. És amíg egymást ellenérdekelt félnek tekintik, addig ez a hiányérzetem meg is marad. Mind a két fél arra vár, hogy a másik tegye meg az első lépést, ami viszont ebben az esetben nem helyben topogást jelent, hanem folyamatos visszalépést. Most, hogy nekem van gyermekem, hálát adok Istennek, hogy nem cigánynak született, csak most már egészem másért. Viszont bízom benne, hogy mire a kislányom elmélkedik ezeken a kérdéseken, talán már csak múltba révedő tekintettel teheti mindezt, az emberek egymás kezét fogják, ahelyett, hogy hadonásznának egymás felé.

Publikálta null