|
Ahogy arról a Helyi Lapok már korábban beszámolt, a Köztársasági Elnök újévi beszéde több ponton is szakított a hagyományokkal. Sólyom László nem éjfélkor, és nem a nemzeti trikolórral a háttérben szólt hozzánk, viszont mindannyiunkhoz szólt ünnepi beszédében, amint itt olvashatnak.
Boldog újévet kívánok Magyarország minden polgárának, a magyar nemzet minden tagjának!
Remélem, akik mulattak, jól mulattak, akik szomorkodtak, megvigasztalódtak. Újév napja ünnep – és illik is, hogy az óévbúcsúztatás után emelkedett lélekkel, egy egész év távlatára  tekintve, komolyan kezdjük az új esztendőt. És mindenek előtt bizakodva. De mit is várunk az új évtől? Talán helyesebb így kérdezni: mit várunk önmagunktól?
2006 választási év lesz. Tavasszal parlamenti képviselőket, októberben önkormányzati képviselőket választunk. Vegyük komolyan a választásokat! Ez az az alkalom, amikor döntési helyzetben vagyunk mindannyian. Most hatalmazzuk fel mi, választópolgárok a pártok képviselő-jelöltjeit arra, hogy kormányt állítsanak, illetve hogy négy éven keresztül törvényeket hozzanak. S bármilyen fontos is általában a civil szervezetek részvétele a közéletben, a választásokon politikai pártoknak kell versengeniük. A demokrácia nyilvánul meg abban, hogy választhatunk, s mivel szabadon választunk, nagy felelősséget viselünk.
A felelős ember ad magára. Megköveteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel, vagy mások kárára megnyerni támogatását. Reális, hosszú távú programot akar látni, s annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghezvinni mindazt, amit ígér.
A kampánytanácsadók jól tudják, melyek a leghatásosabb hívószavak, mondatok, színek, taglejtések és arcjátékok. Média-világunkban ez érthető. Én arra lennék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni. Sok jelét látom annak, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a politikában ellenségképpel dolgoznak. Sokan emlékeznek a faji alapon gyártott ellenségre, az osztályellenségre, a külső és a belső ellenségre. A rendszerváltás utáni politika súlyos bűne, hogy nem szüntette meg ezt a módszert. Bízom benne, hogy megjelenik és eredményessé válik a magyar politikai életben is az a minta, amely a pozitívumokra épít.
Mert gondoljuk csak meg: demokratikus, alkotmányos pártok versenyeznek, s nem viszi romlásba az országot, bármelyik győz is. Megtapasztalhattuk, hogy a gazdaságpolitikában viszonylag szűk a mozgástér – ezért is van állandó zavar abban, nevezhető-e egyáltalán jobb- vagy baloldalinak az aktuális kormányok politikája. S az is nyilvánvaló, hogy a négyéves ciklusoknál hosszabb távú és átfogóbb keretekkel kell számolnunk – elegendő csak az Európai Unió költségvetésére utalnom. De a gazdaság, egyáltalán a hétköznapi élet nem négyéves ciklusokban létezik. Mindebből az következik, hogy sokkal inkább távlatosan, az ország – s most már Európa – érdekeit szem előtt tartva kellene politizálni, s nem élet-halál kérdésként beállítani a választási győzelmet.
Az ország gondjait ugyanis nekünk kell megoldani. A szegénységet megszüntetni, a tisztességes anyagi gyarapodást lehetővé tenni, a magyar kultúrát és tudományt fenntartani, a magyar nemzetet határoktól függetlenül megtartani, csak úgy lehet, ha mindegyikünk lelkiismeretesen végzi a maga feladatát. Még ha nem is mindig érezzük, nagyon sok múlik rajtunk. Csak ritkán lehet a külső körülményekben mentséget találni arra, amit elmulasztunk. Mindenki fontos, mindenki hozzájárul ahhoz, hogy jó legyen Magyarországon élni. Hozzájárul munkájával, de azzal is, ha képes szeretettel fordulni mások felé.
Természetesen nem kisebbítem a politikai vezetők felelősségét. Az ő feladatuk, hogy időszerű, világos és elérhető célokat határozzanak meg. Ők alkotják meg azokat a feltételeket, amelyek megkönnyítik vagy nehézzé teszik munkánkat, eredményessé vagy hiábavalóvá erőfeszítésünket. Nekünk pedig szükségünk van pontos tájékoztatásra, éppúgy mint az önálló ítéletalkotásra, hogy ne lehessen olcsó reklámfogásokkal befolyásolni minket.
Ha mi viseljük a terhet, tudnunk kell azt is, melyik párt hogyan vágna bele a régóta halogatott reformokba, mit és hogyan változtatna meg, s főleg: mikor. Nagyobbrészt erről kellene szólnia a kampánynak.
Ebben az évben emlékezünk meg az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójáról, valamint arról, hogy 125 évvel ezelőtt született Bartók Béla. Mindkét ünnep a magyarság és az egyetemes emberiség kapcsolatáról szól: szerepünkről a világtörténelemben és az egyetemes művészetben. Elmélyült és méltó ünneplést kívánok mindnyájunknak!
Újévkor sokan tesznek fogadalmat. Ez jó, mert az elhatározás neveli az akaratot, és azért is, mert aki fogadalmat tett, az önmagába nézett: mit is szeretne máshogy csinálni, mint eddig. Még jobb lenne, ha eközben nemcsak magunkra gondolnánk, hanem másokra is: elsősorban a családra, azután kisebb közösségeinkre, amelyek körülvesznek, s azokra is, akik segítségre szorulnak.
Feleségemet gyakran hívják különféle alapítványokba, betegek, árvák, fogyatékkal élők otthonaiba, intézményekbe, ahol a rászorultak hosszabb ideig menedéket találnak. Megrendítő nemcsak a rengeteg bajjal és nyomorúsággal találkozni, hanem azzal is, hogy milyen sokan segítenek, hányan áldozzák akár az egész életüket arra, hogy a testi-lelki bajban levők mellett legyenek. És bíztató, hogy anyagilag is milyen sokan támogatják az ilyen intézményeket.
A Magyar Köztársaság nevében köszönetet mondok ezekért az önzetlen tettekért, és azért a páratlan segítségért is, ahogy az ország népe megmozdult a szökőár áldozatai, továbbá a bánáti és a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Ezek a gesztusok sokkal többet jelentenek, mint pusztán anyagi támogatást: olyan erkölcsi erőt, amelyre nemcsak a bajban lehet építeni, és amely megvan mindenkiben, aki figyelemmel fordul a másik ember felé, vagy csak egyszerűen lelkiismeretesen dolgozik.
Ezért vághatunk neki reményteli nyugalommal az új esztendőnek, amelyben jó egészséget, és sok szívbéli örömöt kívánok mindenkinek!
Forrás: http://www.keh.hu
|
