|
Olaszország… Igen, Olaszország. Mindig tudtuk, hogy hamar eltelik az öt év; ha épp elfeledtük volna, volt, ki emlékeztessen rá: „Gyerekeim, hamar eltelik ez az öt év, majd meglátjátok!” – mondogatta mindig elmerengve oly kedves tanárunk. Mi persze csak legyintettünk: hol van az még? Persze, neki lett igaza… Időnk sem volt merengeni rajta: ha épp nem egy vizsga miatt aggódtunk kis hazánkat jártuk be és Európa országaival ismerkedtünk meg. Nem csoda hát, hogy hamar elérkezett kirándulásaink méltó befejezése: az olasz út.
„Velencében sétálni a kis utcák között, kirakatot nézni; minden egyes ablakban virágok, a régi falak, a tér, a hidak… Mind felejthetetlen” – emlékezik Viki az első úti célunkra. Hajóval érkeztünk a vízre épült városba, ahol hosszú sétánk során végigjártuk a város nevezetességeit: Dózse-palota, Rialto, sóhajok hídja. A város hangulata mindenkit megfogott, ha túl tudott jutni az első meg-rázkódtatáson: „Velence, délután 6 óra. Egy hadseregnyi turistán és a harmadik világból érkezett árusokon küzdjük át magunkat, hogy eljussunk Szent Márk terére. Amint belépünk, a galambokban hasra esünk, ám szemmagasságban a látvány lenyűgöző” – igen, Kati kicsit máshogy látta…
”Örök élmény marad, amikor Rómában sétáltunk este. A kivilágítás és az épületek gyönyörűek voltak.” Kinga mellett másokat is elvarázsolt Róma esti fénye: „A Trevi-kút álomszép, amikor este kivilágítják. Ahogy ott álltam, érez-tem a hely hangulatát. A Spanyol lépcső lábánál megpihentünk, majd folytattuk sétánkat. Róma este gyönyörű: kis utcái hangulatosak, fényei csodásak” – ért egyet Barbi és Vivi.
Aki Rómában jár, kulturálódjon is! Mi megtettük. Colosseum, Palatinus-domb, Capitolium: mindezek már nem ismeretlenek számunkra. Végigjártuk a Forum Romanumot, időztünk Caesar sírjánál, ahol mindig akad friss virág. Ami nekünk csoda, azzal a rómaiak együtt élnek, életük természetes része a múlt.
Negyedik napunk a vallás jegyében telt: elzarándokoltunk a Vatikánba. Befogadhatatlan mennyiségű antik csodát ismertettek meg velünk; mindenki másban látta meg a szépet. Erre jó példa Reni, akinek egy másvalaki számára talán fel sem tűnő alkotás lett a kedvence: „…emlékezetes volt a Vatikáni Múzeumban látott egyik szobor, amely három táncoló, zenélő angyalkát ábrázolt.” Bettit nem csupán a művészetek fogták meg: „A vatikáni Szent Péter-bazilika kupolájának tetején a szél a hajamat fújja, és közben arra gondolok, milyen nagyszerű dolog, hogy eljuthattam ide.”
Elba. A sziget mesés világa a távolból rajzolódott ki előttünk, amint egyre közeledtünk feléje a kompon. Rolandnak a szigetről elsőként nem is Napóleon jut az eszébe: „Elba szigetén a tengerben fürdöm, gyönyörködöm a csodálatos környezetben.”
Nem mindenki élt a fürdés lehetőségével, mint ahogy Éva sem: „A tengerpart helyett inkább a sétát választottam; a csendes parti sétány felüdülés volt a turistákkal teli látnivalók után.” Estefelé érkeztünk meg Pisába. Nem volt egyszerű eljutni a Csodák terére; ott azonban valóban csoda várt: a román stílusú dóm mögül kukucskált ki a ferde torony. Aki mindeddig nem vásárolt esernyőt az alkalmi árusoktól, ezen az estén biztosan megtette.
„Siena a megnyugvást jelentette számomra. Szűk kis utcái, az ablakokból kifeszített köteleken száradó ruhák, a muskátlis párkányok, a színek … Addig ismeretlen boldogságot éreztem” – írja Karola a kirándulás hatodik napjáról.
Kitti a kirándulás hetedik napjára emlékezett vissza elsőként: „Számomra a legemlékezetesebb pillanatok Padovához köthetők. Nagyon tetszett a városból áradó nyugalom.” Kitti ezt a nyugalmat érezhette a Szent Antal-bazilika falai között és a városban tett séta során is.
Az utolsó éjszaka több emberben is bensőségesebb emlékeket őriz, mint bármely más nap, amit városnézéssel töltöttünk: volt, aki a tengerpartnak örült, mint Márk: „A part fövenyes volt, igaz sokat nem láttunk a sötétben, de azért így is jól éreztük magunkat. Egy a kis éjszakai úszás remek lehetőség volt a testmozgásra, amire nagy szükségem volt, hisz előtte ettem tele magam egy jó nagy adag spagettivel, ami az egész út során itt volt a legjobb.” Csilla mindenkit megelőzve várta a tengerparton a napfelkeltét: „Az ébredező napsugarak rózsaszínre festik Cavallino tengerpartjának homokját. A pislogó napot lila felhők takarják. A nyugtalan tenger felől sós szellő simogatja az arcomat. A sirályok félálomban próbálgatják szárnyaikat.” Ezután már csak a fárasztó hazaút várt ránk.
A kirándulásra Rami más nézőpontból emlékezik, mint a többiek: „Sok szépet láttam az út során, mindezt hosszú lenne most felsorolnom. Legkedvesebb emlékem mégis az utolsó este volt, amit osztálytársaimmal és egyben barátaimmal tölthettem. Tengerparti, csendes-ülős, nagyot beszélgetős este volt ez; azt hiszem, sosem felejtem.” Fontos volt a sok csodás város, a szép látnivalók, de a lényeg mégis az osztály, a barátság, MI.
Írták a 13. A osztály diákjai
|
