Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
AJTP

Emberek

Érdekességek

Észak-Alföldi Régió

Ifjúsági szállás

Információ

Intézmény

Iskola

Kitüntetés

Középiskola

Oktatás és képzés

Sport / fittness / szabadidő


Országos futsaltorna a Besiben

 E hét végén rendezi a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium immáron hagyományosnak mondható országos középiskolás futsaltornáját II. Mikulás Focikupa néven.
A kispályás futballcsapatok három helyszínen – a Bessenyei-pályán, a Vári Emil Általános Iskola sportcsarnokában, valamint a Városi Tornacsarnokban – mérkőznek. Jóllehet a csapatok már pénteken megérkeznek, de a csoportmeccsekre csak szombaton kerül majd sor. Vasárnap fél kilenckor kezdődnek a helyosztók, illetve a dobogós helyekért vívandó összecsapások, míg a döntőt 11 órától tekinthetik meg a nézők a Városi Tornacsarnokban. Mint a focitornát szervező Oláh Tibor elmondta, a II. Mikulás Focikupa valamennyi mérkőzése nyilvános, az érdeklődők az összecsapások helyszínein tájékozódhatnak a résztvevőkről, illetve az eredményekről. A meccseket a fociberkekben már jól ismert futsal-szabályok szerint rendezik.
A házigazdák két csapattal képviseltetik magukat a tornán, míg a többi középiskola: Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium (Sárospatak), Petőfi Sándor Gimnázium (Mezőberény), Szilágyi Erzsébet Gimnázium (Eger), Lovassy László Gimnázium (Veszprém), Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc), Katona József Gimnázium (Kecskemét), Zrínyi Ilona Gimnázium (Nyíregyháza), Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen), Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád) egy-egy gárdát nevezett a II. Mikulás Focikupára.

 

Publikálta
Csörszné Tar, Enikő