Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
AJKSZP

AJTP

Kollégium


Budapest éjjel-nappal

A 9. évfolyam első programhétvégéjét a másik három csoporttal együtt töltötte szeptemberben, ismerkedve a többiekkel és ízelítőt kapva, mit is jelent nálunk egy ilyen rendezvény. December első hétvégéjén azonban már önállóan vágtunk neki az útnak, melynek végállomása Budapest volt.

Pénteken kora délután indultunk, s a rövid, inárcsi uzsonnaszünet után meg is érkeztünk az első programunk helyszínére, a Csodák Palotájába.  Mindenki lelkesen várta, azok is, akik már jártak itt. Az Öveges termi fizikai show ezúttal az elektromosság titkaival ismertette meg a diákokat, de a hangulat kedvéért előkerült pl. a héliummal töltött lufi is, ami ugye, mindig vicces pillanatokat eredményez. Az egész bemutatót nagyon élvezte a csoport, aktívan részt vettek a kísérletekben. Ezt követően a kiállító térben levő megszámlálhatatlanul sok eszközt, játékot próbáltuk ki, ezeknek is nagy sikerük volt. Elérkezett a vacsoraidő, és a Csodák Palotája is bezárt, így elmentünk a bevásárlóközpont egyik étkezdéjébe, hogy elfogyasszuk megrendelt vacsoránkat, ami finom volt és elegendő.

Buszra szálltunk, s északnak vettük az irányt, hiszen az esti kivilágított Budapestre a Halászbástyáról is le akartunk tekinteni. Útközben a kivilágított hidakat vettük számba, majd Schulek lépcsőn felsétálva birtokba vettük a bástyákat, megcsodáltuk a pesti oldalt, felelevenítettük a kiselőadásokban hallottakat. Körbesétáltuk a Mátyás templomot, majd újra buszra szálltunk, hogy elfoglaljuk a szállásunkat, amely egy kollégiumban volt.

Szombaton a reggeli után megbeszéltük az előzetes feladatokat a Néprajzi Múzeumhoz, csapatokat alakítottunk. A múzeum előtti programunk eredetileg az Országház megtekintése lett volna, de sajnos lemondták az időpontunkat, így a felújított Kossuth térrel és szobraival ismerkedtünk, a Duna-partról számba vettük a budapesti világörökségi helyszíneket. A Néprajzi Múzeumot egyedüli csoportként birtokba vettük, az előzetesen kialakított csapatok a feladatlapokkal a kezükben járták végig a kiállítást, kerestek, kutattak a helyes válaszok után, meglepő módon, végig érdeklődéssel.

A Kossuth térről a Szent István Bazilika felé sétálva, elhaladtunk a Földművelésügyi Minisztérium mellett, amelynek falain látható bronz golyók az ’56-os Kossuth téri sortűz áldozatainak állítanak emléket. A tér sarkánál Nagy Imre életnagyságú szobrát láttuk, és sétánk további részében a kirándulásra készülődve megtekintett, manapság egyre gyakoribb zsáner szobrokra „vadásztunk”.

A Szent István Bazilikához érve hatalmas tömegben találtuk magunkat, nem volt meglepő, hiszen adventi időszakban voltunk. Miután sikerült beküzdeni magunkat a bazilikába, megtekintettük a Szent Jobbot, majd felgyalogoltunk a kilátóba, ahonnan ismét megcsodáltuk a várost.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásárban kis csoportokban bolyonghattak a diákok a megbeszélt időpontig. Innen az ebédhez igyekeztünk, de a csúcsforgalom miatt a reméltnél jóval többet kellet várnunk a buszunkra, és ekkor már igencsak kezdett hűvösödni, úgyhogy amikor végre odaértünk, jól esett a forró leves.

A Hősök terét már csak a buszból tudtuk megnézni, talán majd más alkalommal lesz lehetőségünk alaposabban is. Szegedre érkezvén, már jött is a megrendelt vacsora pizza, majd némi pihenő után filmvetítés és süti készítés volt a választható program lefekvésig.

Vasárnap a reggelit követően az elégedettségi mérésekkel, a Néprajzi Múzeumban kitöltött feladatlapok megbeszélésével és a fényképek megtekintésével zártuk programhétvégénket, majd a diákok hazautaztak.

Publikálta
Szeged, Városi Kollégium