Már az odajutás sem volt kispályás teljesítmény: három átszállással vonatozás, metrózás, vonatpótló buszozás, persze a kerékpárok külön szállítva a helyszínre. Nem kis logisztikai feladat csatlakozást elérni, a megfelelő vágányon várakozni, a tömegben aprónépeket számolgatni. És mindezek után még aznap két kerékre szállni és laza 39 km-t letekerni, csakhogy az első szálláshelyre jussunk Fonyódon. Szerencsénkre az egész hétvégére megjósolt csapadék aznapra szánt mennyisége még a délelőtt folyamán leesett, így délután kellemes túrázó időben tehettük meg a bemelegítő kilométereket. Útközben Balatonszárszón József Attila tragikus halálának emlékére felállított, a szó és a vasút erejét szimbolizáló megrázó alkotásnál is elidőztünk. Kerestük az ismerős verssorokat, majd ki-ki a maga olvasatában fejtette meg az emlékmű üzenetét.

A nap végén a fonyódi camping a tőle elvárható kellemes adottságaival, saját strandjával nyújtott lehetőséget az első balatoni mártózásra, melynek a csoport nagyobbik fele a szél korbácsolta hullámok és 16 fokos mivolta ellenére sem tudott ellenállni.

Második napunkon nagy önfegyelemre és kitartásra volt szüksége a csapatnak, no és vízhatlan ruházatra, mert ekkor már nem kegyelmezett a természet és 5 órán keresztül szakadó esőben kellett falni a kilométereket. Le a kalappal a csapat előtt, hiszen nyafogás nélkül, sőt a címben emlegetett sláger fennhangon történő éneklésével űzték el a fellegeket, míg végül a keszthelyi ebédszünet ideje alatt fel is adta a csoportunkkal szembeni küzdelmet. A délutáni, egyébként legnehezebb Keszthely-Badacsony szakaszt már kellemes túraidőben kerekeztük le. Legnagyobb ellenségünknek nem is az eső, hanem a bicikli ülése bizonyult, mely már a legkisebb döccenőnél is komoly fájdalmakat okozott.  A Szigligeti vár bebarangolását követően jutottunk el a kirándulás legmagasabb pontjára és érdemelte ki mindenki a csúcscsokit.

A badacsonytomaji camping is mindent biztosított a pihenéshez, regenerálódáshoz, így az harmadik szakaszt Balatonfüredig, ha több megállással is, de biztonságosan teljesítettük. Útközben balatonudvari szívköveket is körbejártuk. És kollégáink számára a legmegindítóbb pillanatnak is itt lehettünk tanúi: a legrégebbi sírkő megkeresését követően Losi az útszélén szerényen pompázó pipacsok közül leszakítva egy szálat ehhez a sírhelyhez helyezett. Nem hivalkodóan, nem magamutogató módon, némán, kommentár nélkül.

A füredi campingbe nagy ovációval, a teljesítmény felett érzett büszkeséggel érkeztünk meg. 136 kilométert tettünk meg együtt, mindig a leggyengébb láncszemhez igazodva, CSAPATKÉNT!

A fürdőzés és homokvárépítés utáni esti tábortűznél boldogan, hatalmas nevetések mellett idéztük fel a legkellemesebb, vagy legnehezebb pillanatokat, sokat emlegetve a „Szorul a kerék!” szállóigét, amit az első meredekebb szakasz megtételénél panaszolt el Kitti, aki gyors szervizelési lehetőséget is kért a probléma orvoslására. De itt hangzott el egy másik szívet melengető gondolat is Encitől: ez a kerékpárút a maga hepehupáival, olyan mint az élet - keményen kell küzdeni, hogy feljuss egy hepére, de utána jó érzés nagy lendülettel, magabiztosan suhanni a hupán.

A csoportunk tagjainak születésnapját jelképesen a tanév végi kirándulás alkalmával, egyetlen közös napon üljük meg tortával, jókívánságokkal. Öröm hallgatni, kapni és adni a szellemes üzeneteket. A tábortűz varázsa, hogy az elhangzottakhoz mindig kapcsolódik egy-egy humoros megjegyzés, anekdota, ami a legfáradtabbakat is jóérzéssel tölti el.

A hazautazás mindig gyötrelmes, nemcsak mert már mindenki sietne haza, és mégis egész nap kell utazni hozzá, hanem mert fáradt és törődött, türelmetlen mindenki. De csak egy-két nap otthoni regenerálódás és már indulhatunk is újra. Új utakra, nagy hegyekre, nagy vizekre!

Publikálta Szeged, Városi Kollégium

További cikkek a szerzőtől >>> Levél küldése a szerzőnek >>>