Kedves olvasó elmesélem néked,
Hogyan töltöttük mi 12.
évfolyamosok a programhétvégénket.
Pénteken kezdtünk, kicsit
nyafogva, hiszen az első és legfontosabb dolog jött:
A MUNKA.
Hogy meglássuk az év alatt
mennyit fejlődtünk,
Első körben visszamértünk.
Miután e feladatnak mindenki
eleget tett,
Nekiláttunk, hogy kooperatívan megalkossuk
a tablónkat és fényképünket.
A képek elkészítésénél profi
fotós segített,
De volt olyan, akit még ez sem
mentett meg.
A képeket számítógépre vittük,
azokon kicsit szépítettünk,
Így a hitetleneket is photoshopra
térítettük.
Miután elkészültünk, jöhetett a
vacsi: „Pizza, király!!!”
Rikkantott fel Hegedűs Norbi.
A vacsora után drótszamárra
szálltunk,
A moziban meg mi is Vasemberré
váltunk.
A film végeztével
visszakerekeztünk a koliba,
És mindenki a saját szobájában
tért nyugovóra.
Másnap reggel ébresztő,
mosakodás,
A reggeli után következhetett
az aktivitás.
Összeszokott csoportunk két
csapatra szakadt,
De csak azért, hogy a paintball
pályán egymásra foghassuk a festékpisztolyokat.
Több kört is játszottunk, amíg
csak bírtuk erővel,
Vagy csak addig, míg
mindenkinél elfogyott a lőszer.
Igazi csapattá formálás volt ez
a javából, melynek eredménye:
Kék, zöld, lila foltok
beszerzése nevetgélve.
A szórakozás után a kultúráé
volt a főszerep,
S a Szegedi Dómot
idegenvezetéssel együtt tekintettük meg.
Hallhattunk sok információt - hasznosat,
érdekeset-
És végezetül a Dóm tornyából
nézhettük a szép szegedi látképet.
A tartalmas délelőtt után
jólesett az ebéd,
Mindenki degeszre tömte a
bendőjét.
A koleszba visszaérve tablónkat
készítettünk tovább,
Kitaláltuk a koncepciót, és
elhelyeztük képeink sorát.
Miután elkészültünk nem maradt
más hátra, mint a programhétvégének a lezárása.
Megbeszéltük a hétvége
élményeit, a még ránk váró feladatokat,
Majd összepakolva, nagy
táskákkal elhagytuk kollégiumunkat.
A hétvégénk jól telt, mindenki
jól érezte magát,
Tablónk elkészült és büszkén
díszíti kollégiumunk falát.
|