Köztudott, a tavalyi
országgyűlési választások abszolút nyertese a FIDESZ-KDNP lett. Mellettük az
MSZP, a Jobbik és az LMP is szerzett mandátumokat, de kérdés, elég lesz-e
bármire is, a 2/3 –os többséggel szemben? Dobó Zoltánnal, a Jobbik tapolcai
alapszervezetének elnökségi tagjával, valamint a Veszprém Megyei Közgyűlés
tagjával beszélgettem a fentiekről és egyéb nemzetünket, településünket érintő kérdésekről.
- A kormánypárti nyilatkozatokban
többször hallhatjuk, olvashatjuk az „elsöprő győzelem” szóösszetételt. Mi a
véleménye?
- Számomra egy negatív csúcs dőlt
meg- itt a részvételi arányra gondolok. Nyilván, hogy a „fideszesek” elmondják,
hogy 2/3-os többséget szereztek, vagyis 60 % fölött teljesítettek. Ez a számok
tükrében igaz is… de nem szabad elfelejtenünk /nekünk sem/, hogy ezt a sikert
csak azok között érték el, akik éltek a szavazati jogukkal. Tapolcán 13982 szavazópolgár volt
a választás napján, ebből mindössze 38 % ment el szavazni. Mit jelent? Az emberek döntő többsége otthon
maradt. Több mint 60 % döntött úgy, semmi értelme annak, hogy bármelyik párt
mellett tegye le a voksát… hiszen úgy sem érne vele semmit. Nagyságrendileg én
is ezen a véleményen vagyok jómagam is. Mondhatnám én is, milyen butuskák az
emberek, nem éltek a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel? Miért érdektelenek?
Sok mindent megfogalmazhatunk e témában, de ezek csak részigazságok.
Az orvos sem csak tüneteket keres,
feltárja a lehetséges okokat is. Nekünk is így kell cselekednünk. Ki kell
deríteni, miért is maradt otthon a választópolgárok döntő többsége? A társadalmunkban sokkal nagyobb
a probléma, mint amennyi kívülről látszik. Röviden: fel kell tárnunk az érdektelenség
okát, okait. Kérdés volt, hogy mire jogosít az
eredményünk?
Az elért 27 % a Jobbik életében példa nélküli eredménynek minősül. Ezen belül- mi-, tapolcaiak is jobb
mutatókkal rendelkezünk, mint a Dunántúl többi szegmense. Ennek is megvannak a
maga okai. Városunk egy erős „jobbikos” alapszervezettel rendelkezik, kicsit
másképpen dolgozunk, mint a többi párt. Ugyan a focit is gólra játsszák,
de ezzel a 27%-kal nem igazán tudunk labdába rúgni. Ettől függetlenül
optimisták vagyunk- lesz ez még jobb is! Egy néhány éves múltra
visszatekintő párt nagyon örülne egy ilyen, vagy ehhez hasonló eredmények… és
mi is örülünk! A nagyok pályájára- belépőként-
ez egy feltétlenül szép eredménynek minősül.
- „Hazai vizeken” evezve- mire
lesz képes a Dobó Zoltán- Szalkai Zsolt- Rig Lajos triumvirátus?
- Semmire sem jogosít bennünket a
státusz és elég sem lesz, tulajdonképpen semmire! Akár helyileg, akár a megyei
közgyűlésben egyetlen dolgunk van: vállvetve dolgozni, jó kérdés- felvetésekkel
olyan témákat vinni a nyilvánosság elé, ami esetleg- idővel- egy olyan
dominó-effektust indíthat el, ami érezhetővé válhat a köztudatban.
A Veszprém Megyei Közgyűlés 18
tagjából mindössze két fő a Jobbik tagja. Arra jó, felvetünk „kellemetlen”
témákat, és ragaszkodunk ahhoz, hogy beszéljünk is róla, róluk. A Jobbik egy
erősödő párt, jelen vagyunk mindenhol, ismernek bennünket- város- és
megyeszerte… és meg is találják mindnyájunkat! Így kerülhet be az átlagember
problémája az üléstermekbe.
- Úgy tűnik, az ország két színű
lett. Az egyik tábor feketében, a másik rózsaszínben látja a jövőt. Mégis a „sötétebb
oldal” van túlsúlyban…
- Annak csak örülni tudok, amikor
egyre több embernek nyílik fel a szeme. Azt viszont tisztáznunk kell: a Jobbik
nem cél, hanem eszköz! Ahhoz, hogy magyarságban, nemzetben gondolkodó emberek elérhessenek
valamit, és élhetőbbé tegyék a mindennapokat. Bízom benne, hogy a nemzeti érzés
és öntudat rövidesen fel fog ébredni, és olyan dolgokra leszünk képesek,
amelyek érezhető eredményeket, pozitív változásokat fognak hozni.
Vallom, hogy a nagy ideák, amiket
az unióban kergetünk, meg is maradnak eszme szinten. A mesterségesen kreált államok is
felbomlottak, nem hiszek a népek egymásba „borulásában”. Annál inkább a népek,
nemzetek békés egymás mellett élésében. Unió-szkeptikus vagyok! Nem értek vele
egyet!
Tudomásul kell vennünk- nem Jobbikosnak,
MSZP, vagy FIDESZ, esetleg LMP párt tagjának vagy szimpatizánsának, hanem
MAGYAR-nak kell lennünk! Nálam már szállóige, hogy: A jó
döntéseket támogatom, a rosszakat ellenzem! A lényege, hogy egy-egy adott
javaslat, döntés, törvény az adott település, a megye, vagy éppen a nemzet
érdekeit szolgálja! Fotók: http://tapolca.jobbik.hu és Dancs István
|