Tapolca- Lapunk a közelmúltban foglalkozott a Városi Kerékpárúton található helyzetjelző bójákkal. Ismeretlen tettesek rongálták meg őket több helyen. Az Önkormányzat már a hét elején megtette a szükséges intézkedéseket és kijavította a megrongált eszközöket. A részletekről Császár Lászlót /fotón/, településünk polgármesterét kérdeztük.
- Polgármester Úr! Visszajelzés alapján szereztek tudomást a rongálásról, vagy személyesen is szemtanúi voltak a szomorú eseményeknek? - A vandál kezek "végtermékét" mi is észleltük. Feltehetően a hétvégi "diszkós" esték, éjszakák nyomai ezek. A sötétség leple alatt szokták elkövetni ezeket a büntetendő cselekményeket. Annak rendje és módja szerint meg is tettük- ismeretlen tettes ellen- a feljelentést. Megkértük a Rendőrség embereit, hogy ezekben a kurrens időszakokban sűrűbben járőrözzenek a kerékpárút vonalán. - A Rendőrség mellett a Polgárőrség is partner lesz a fokozott terepszemlében? - Igen, felhívtuk az ő figyelmüket is, hogy segítsenek be a rend őreinek. Sajnos, nem pusztán ilyen jellegű gondjaink vannak... köztudott, hogy köztéri szobrokat, középületeket is megrongálnak, falfirkákkal, kukák felgyújtásával okoznak- éves szinten- több millió forintos kárt az Önkormányzatnak, a városnak. - Ezeknek a bójáknak a helyreállítása anyagi vonzattal is jár... - Valóban. A jelzőbóják darabja- felszereléssel együtt-, több mint 10 ezer forintba kerül. A kerékpárosok védelmét hivatott szolgálni, figyelem felkeltő célzatú. Amennyiben mégis a jelzőtáblával "találkozna" valaki, akkor ennek a puhább szerkezetnek ütközik, nem a fémnek. Sajnos, erre a fiatalok is rájöttek, hogy nem egy betonkeménységű anyaggal van dolguk, így könnyű préda számukra, amikor ököllel vagy lábbal maradandó kárt okoznak bennük. Amennyiben nem változik a helyzet, más megoldást kell keresnünk... esetleg egy kisebb méretű jelzőbójában is lehet majd gondolkodni. - Ahogy hazafelé "kerekeztem", új fajta bójákat is véltem felfedezni. - Aki figyelmesen közlekedik, valóban láthatta, hogy némelyik eszközt ugyanilyen rézsútos, piros-fehér sávozású műanyag borítással láttuk el. Kicsit drágább, de a vandáloknak több a vesződség vele. Reméljük, hogy legalább ezek épek maradnak... ha mégsem, elkezdhetünk egy újabb verzión gondolkodni. - Néhányan nem a fiatalokat, hanem a felfestett kerékpárút ellentáborát gyanúsítják. Polgármester Úr szerint? - Logikusan gondolkodva nem hinném, hogy ez az álláspont megállná a helyét. Akiknek nem tetszett, azok már az elején "intézkedtek" volna, a lehetőségük megvolt rá. Mi hétfőn észleltük a vandalizmus legfrissebb nyomait. Ésszerű, hogy a hétvégi diszkózásból adódó túltengő energiát ily' módon vezetik le az érintett fiatalok. Szerintem ez történt. - Önnek milyen visszajelzések érkeznek? - Szerencsére és örömömre szolgál, hogy rengetegen használják a felfestett kerékpárutat. Ezt utam során- napi szinten- jómagam is tapasztalom, hiszen végig kerékpározok én is az adott útvonalon. Nem tagadom, kaptam negatív visszajelzést is, pl. az akna fedlapjai nem voltak a helyükön... A közlekedéstechnikai dolgokon- bizonyára- finomítani kell, hiszen egy új rendszer került bevezetésre. A kerékpárosok ötleteit, tapasztalatait várjuk, és lehetőségeink szerint - ha a szükség úgy kívánja- változtatni fogunk. Közlekedés-biztonsági szakemberekkel is felvettük a kapcsolatot, az iskolákban is felkészítik a tanulókat a kerékpárút helyes használatára.
Friss hír!2010. október 16- án, útban hazafelé, szomorúan tapasztaltam, hogy 24 órával a Polgármesterrel történt beszélgetés után, már a műanyaggal bevont, új jelzőbóját is megrongálták a vandálok!No comment!!!
|