 Tapolca- "Ha sírsz, ami jó, az a szó, nem létezik csak egy hegyes karó,/ Ami szúr, szíveden át,/ ilyenkor nincs igaz vigasztaló barát,/ Család, vagy más./ Ami hibás az az élet,/ ami mindig cserben hagy téged,/ Mert a boldogságot hajszolod de csak csalódások érnek,/ Így a magány könnyek hadán talán rád talál végleg." /CHILDREN OF DISTANCE: HA SÍRSZ- részlet/
A fenti dalszöveg részletét választottam mottómnak. Ennek oka, a mellékelt fotó, amelyről kiderül, hogy írásom témája a sírás.
Mindenkiben ott rejtőzködik, néha elő is tör, különböző okokból, adott és olykor váratlan élethelyzetekben.
A 2006 júniusában alakult hazai hip-hop csapat /Távolság Gyermekei/ szerzeményének néhány sorát választottam, mert egyedien fogalmazták meg ezt az emberi érzést, számukra fontos kulcsszavakkal. Ők a nyolcvanas évek szülöttei, némi rutint már szereztek a nagybetűs életből, ezeket foglalták a maguk keretei közé, saját stílusban tolmácsolva.
Amikor sírunk, egyfajta emocionális, azaz érzelmi hatás ér bennünk, ez a fő kiváltó ok. Természetesen két okból is tehetjük- örömünkben, de az esetek döntő többségében negatív behatás végtermékeként.
Belegondolva, földi életünket is sírással kezdjük, igaz, akkor még könnyek nélkül, hiszen érzelmi hatásról még nem igazán beszélhetünk.
Aztán életünk során egyre több okunk lenne a sírásra. Kiváltó okokból is több tucatot fel lehetne sorolni, de fölösleges. Sokat nyomnak latba a szocializációs tényezők, a családi háttér, munkahelyi gondok, stb...
Általában ez is érzelmi alapokon nyugvó egyszerűbb, vagy esetleg tragédiába torkolló okokra vezethető vissza. Néha elég, ha egy szívünknek kedves személynek- főleg hölgynek- nem megfelelően tálalunk valamit /pl.: Nem túl előnyös rajtad ez a ruha!/, máris egy ponton eltaláltuk a lelke adott szegmensét, amely után- jogosan- sírni kezd. A legtragikusabb a szeretett személy elvesztése, vagy egy családtag, rokon balesetének híre, munkanélkülivé válás, stb... ezek érthető, természetes reakciók, csakúgy, mint az érzelgősebb /szleng: nyálasabb/ férfiak körében is tapasztalható hasonló érzés kinyilvánítása, amikor egy romantikus filmben, megható jelenet szem- és fültanúivá válnak... és könnyes szemekkel élik meg.
A gyengébb nem képviselői mindezt bátran felvállalják, mert ők tisztában vannak vele, hogy hozzátartozik a nagybetűs EMBER, az érző, érzéki nő tulajdonságainak kelléktárába, a szeretet egyik édestestvéreként.
A "kemény" férfiak többségénél degradáló, túl nőies, ha valaki sírni látja őket- hogy néz ki, hogy egy férfit könnybe lábadt szemekkel látnak. Ezáltal egy életre elveszítheti a "férfias" image- ét.
Tapasztalatom szerint mégis egyfajta kontrasztot érzek. A XXI. század abszolút elgépiesedett, embertelen és szeretet-nélkülivé váló világában az a bizonyos kocka fordulni látszik.
Annak ellenére, hogy kihalófélben van a romantika, az udvarlás, a gyertyafényes vacsorák és a balatoni "aranyhíd" bámulása késő este kéz a kézben... nos, mégis kezd visszatérni a nők esetében a retro korszak.
Vagyis nem a macsós, vállig érő hajú, vulgáris szóhasználattal elismerést kivívó nagymenők iránt "nő a kereslet", sokkal inkább a nők lelkére ható, kedves, ugyanakkor férfi mivoltát megtartó uraké az esély, hogy meghódítsák a kiválasztottjukat.
"Ami hibás, az az élet..."- lehet, de tennünk érte nekünk is, hogy több legyen földi pályafutásunk alatt az öröm, mint a bánat okozta könny.
A sírás... adjuk ki magunkból, tudományosan bizonyított, hogy megkönnyebbül tőle a lelkünk, idegrendszerünk.
A sírás... ha működik- tudjuk, hogy még emberek, érző emberek, nem gépek vagyunk.
A sírás... az emberben működő dualitás egyik nélkülözhetetlen ellenpólusa, mert a nevetéssel karöltve, rájuk párban van szükség. Nem úgy, mint a szeretet esetében a gyűlölet... bár ne ismernénk ezt a szót.
Vagy az öröm negatív "testvére"- a bánat... jó volna száműzni az életünkből... de Isten megalkotta a Világot, benne a gyarló embert... utolsó soraim stílszerűen legyenek a Bibliából /Hegyi Beszéd/ kiragadottak:
"Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak."
|
