Öngyilkosság. Sajnos, mi magyarok ebben is előkelő helyet foglalunk el még mindig. Betegség, vagy "csak" cselekmény? Gyáva vagy bátor, aki megteszi? Milyen kiváltó okai vannak?
Sok kérdés vetődik fel, amikor erről a szörnyű dologról beszélünk. Rengeteg szakmai tanulmány, statisztikai adat áll rendelkezésünkre.
Két szubjektív véleményt olvashatnak az alábbiakban. Az egyik a világhírű indiai misztikus okfejtése- Osho gondolatait adom közre, majd saját véleményemet adom közre Önöknek.

"Egyének öngyilkosságára mindig volt példa. Meg fogsz lepődni: azok, akik öngyilkosságot követnek el, mindig egy kicsit intelligensebbek voltak az átlagnál. Kétszer annyian ölik meg magukat a pszichológusok között, mint bármelyik másik szakmában. Idiótákról sosem hallani, hogy öngyilkosságra vetemednek, ahogy nem is őrülnek meg. Az idióták sosem követnek el öngyilkosságot, mert nem is gondolnak értelemre, jelentőségre, célra. Egyáltalán nem gondolkodnak; egyszerűen élnek, vegetálnak. Minél kiválóbb az intelligencia, annál veszélyesebb, mert ráébreszt: sekélyes, teljesen üres életet élsz. Nincs semmi, amibe kapaszkodhatnál. Tudod, hogy a holnap a ma ismétlése lesz, akkor mi értelme a folytatásnak.
Egyének követnek el öngyilkosságot, mert csak egyének tudnak eljutni az intelligencia, a megértés egy bizonyos fázisába: van-e értelme az életnek? Most először szerte a földön emberek milliói érték el azt az érettséget, amikor értelmetlennek érzik az életet. Ezért halad az emberiség a globális öngyilkosság felé. Látszólag nincs ok a folytatásra- minek? Leélted az életed, és nem találtál semmit. Most a gyerekeid fognak élni, és ők sem találnak majd semmit: generáció generáció után, és csak üresség a kezedben- nincs kiteljesülés, nincs elégedettség." /Osho:Intelligencia 144-145.o./

Szinte mindnyájan tudjuk a különböző médiumokból, hogy  kis hazánk sokáig vezette az öngyilkossági világranglistát. Az 50-es évektől a 80-as évek végéig nálunk gondolták úgy a legtöbben, hogy  nem várják be a természetes halált.

A későbbiekben javulást tapasztaltak a statisztikusok és szakemberek- szerencsére- már a dobogós helyről is bőven lecsúsztunk.

Egyes adatok szerint Magyarországon évente kb. 30  ezren  próbálkoznak kioltani saját életüket. Két évvel ezelőtt 2 és félezer öngyilkos halálozott el.

A Statisztikai Évkönyvet böngészve kiderült- 2000-ben 3 269  volt ugyanez a szám (ebből 2463 férfi és 806 nő)!!!

Merész dolog lenne tőlem, ha mélységében boncolgatnám az ok-okozati összefüggéseket, hiszen maga a probléma is összetett.

Egy biztos: sok szakember- pszichológus, pszichiáter, neurológus szerint sem betegség az öngyilkosság, sokkal inkább egy cselekmény, amely egy lelki folyamat fizikális befejezése.

Osho szerint intelligenciára van szükség ehhez a cselekedethez, mert ha intelligens vagy, akkor: Cogito, ergo sum! Gondolkodsz, hogy vagy.. de miért? Van-e értelme? Egymás után jönnek a megválaszolatlan kérdés-hegyek.

A bölcs indiai globális öngyilkosságról ír, mert világméretű problémát látott.

Ugyanakkor csak részben értek egyet vele, hiszen az ő álláspontja- bár igaz, de csak az egyik verzió. Az intelligens ember sok dologra ébred rá, minek van, vagy éppen nincs értelme életünk mindennapjaiban, de...

Az esetek többségében mégis mentális, emocionális zavarokra vezethető vissza. Rengeteg dolgot taglal a szakirodalom, ami kiváltó ok lehet.

Szerintem, élete során szinte minden ember- legalább gondolati síkon- megpróbálta. Annál is inkább, hiszen ki nem volt olyan mélyponton, ahogy Osho fogalmaz: "Tudod, hogy a holnap a ma ismétlése lesz, akkor mi értelme a folytatásnak".

Jómagam is átéltem ezt a borzasztó érzést, amikor lepergett előttem az életem, és azt mondtam, semmi értelme. Aztán a másik percben eszembe jutottak azok, akikért mégis érdemes élni, mert szükségük van még rám.

Valójában ez az apró dolog, ami átlendíti az embert a "napos oldalra".

Amikor már nincs miért és kiért... akkor cselekszik az öngyilkos... és ami még nagyon fontos. Igen, lehet intelligens vagy lelki beteg, depresszív vagy alkoholista... azonban a másodperc törtrészére, amíg a vonat elé ugrik, vagy aláfekszik, esetleg felakasztja magát, gyógyszert adagol túl, vagy bármi hasonlót cselekszik- arra a rövid időre kikapcsol az agya.

Gondoljunk csak bele, egyébként micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy az ember egy több száz tonnás vonat elé vesse, vagy felakassza önmagát.

Az egyén cselekedete mellett szót ejthetnénk a társadalmi felelősségről is, hiszen soha nem látott méretekben gyűrűzik a munkanélküliség, ami magával hozza a házasságok felbomlását, az alkoholizmust, depressziót- kilátástalan a jövőképünk, nem látjuk a fényt az alagút végén... s marad az egyetlen kiút... a végső megoldás.

Öröm az ürömben, hogy azért azok vannak többségben, akik élni szeretnének, kellő motiváció dolgozik bensőjükben, értelmét látják a mindennapoknak, és még él szívükben a remény- emellett a triumvirátus másik két tagja is- a hit és a szeretet. Aki mindhárommal rendelkezik, az ÉLET mellett dönt, és legyőz minden próbatételt.

Végezetül ajánlom Pearl Sydenstricker Buck, Pulitzer- és Irodalmi Nobel-díjas amerikai írónő idevágó, mélységesen bölcs sorait:

"Meggyőződésem, hogy szabadnak születünk. Szabadnak az öröklés béklyójától, mivel elhatározhatjuk, hogy tudomásul vesszük, amin nem tudunk változtatni. Szabadnak a környezet diktatúrájától, mert nem formálható tetszés szerint az, aki ellenáll annak, hogy tetszés szerint formálható legyen. Szabadnak születünk, más szóval mentesnek mindenféle eleve elrendeltetéstől. Mindnyájunkban ott lapul egy soha meg nem ismétlődő lény csírácskája. Lehet, hogy ez sok mindenből tevődik össze: öröklés, környezeti és más tényezőkből. De ez az összetétel teljesen új, és mindörökre egyedülálló a világmindenségben. Ez az Én sosem lesz Te vagy Ő. Ez az Én szabad, ha önmagát megismeri, elfogadja, és ennek megfelelően cselekszik."

Publikálta null