"Ne légy katolikus, és ne légy kommunista, légy csupán emberi lény"
Az ember a mindennapok sodrásában igyekszik egyensúlyban
tartani úgy a testi, mint a lelki harmóniáját. Mindkettőhöz elengedhetetlen a
szabadidő. Sajnos, rohanó világunkban, a fokozott terhek felvállalása mellett
ebből van a legkevesebb, de ügyesen gazdálkodva az idővel megéri. Jómagam is igyekszem szinten tartani fizikai állapotom, lelkiekben pedig-
egyebek mellett- évek óta Osho, az indai misztikus segít eligazodni a szív
útveszőiben, hogy rátaláljak arra az útra, amelynek segítségével szeretteim,
barátaim, környezetem és a saját hasznomra tudjak válni. Az ő eszmefuttatását adom közre az alábbiakban.
"Mindenféle kondicionálás méreg. Aki hindunak tekinti magát, az olyan,
mintha az emberiséggel szemben állónak tekintené magát.
Aki németnek, kínainak tekinti magát, ellenségességben gondolkodik, nem
barátságosságban.
Kizárólag emberi lénynek tekintsd magad. Ha valamennyire intelligens vagy,
egyszerű emberi lényként gondolj magadra. És amikor fejlődik egy kicsit az
intelligenciád, még az emberi jelzőt is eldobod; mindössze létezőként gondolsz
majd magadra. A létező mindent magában foglal- a fákat és a hegyeket és a
folyókat, a csillagokat, a madarakat, az állatokat.
Válj nagyobbá, válj óriásivá. Miért élsz alagutakban? Miért mászol apró, sötét,
fekete lyukakba? Te is azt gondolod, hogy nagyszerű ideológiai rendszerekben
élsz. Nem élsz nagyszerű ideológiai rendszerekben, mert nem léteznek olyanok.
Egyetlen eszme sem elég nagyszerű ahhoz, hogy legátoljon egy emberi lényt; a
"létezőséget" nem gátolhatja le semmilyen fogalom. Minden fogalom
megnyomorít és lebénít.
Ne légy katolikus, és ne légy kommunista, légy csupán emberi lény. A többi mind
méreg, mind előítélet. Az évszázadok alatt belehipnotizáltak ezekbe az
előítéletekbe. Beleivódott a véredbe, a csontodba, a csontvelődbe. Nagyon
ébernek kell lenned ahhoz, hogy megszabadulhass az összes méregtől.
A tested nem annyira mérgezett, mint az elméd. A test egyszerű jelenség,
könnyen megtisztítható. Ha eddig vegetariánus ételt ettél, változtathatsz
rajta, nem olyan nagy dolog. És ha felhagysz a húsevéssel, három hónap alatt
teljesen megszabadul a tested az összes méregtől, ami a nem vegetariánus
ételekkel jutott be. Egyszerű. A fiziológia nem túl bonyolult.
A probléma a pszichológiával jelenik meg. A dzsaina szerzetesek sosem esznek
mérgezett ételt, sosem esznek semmit, ami nem vegetariánus. Mégis olyan
szennyezett és mérgezett az elméjük a dzsainaizmus miatt, mint senki másé.
A valódi szabadság szabaddá válni minden ideológiától." /Osho:
Intelligencia 101-102.o./
"A magyarokra nagyon igaz,
hogy a pokolban se kell mellénk őr, mert ha egy kimászna, akkor a többi
visszahúzza az üstbe"- írta nemrégiben egy netes blogger, aki azt
sérelmezte, hogy népünk nagyon megosztott, emellett pedig a médiumok is párt-érdekeltek.
A pokollal kapcsolatos példája ironikus, de igaz. Megosztottak bennünk a
pirosak, a narancssárgák, a kékek, zöldek... saját és pártérdekük oltárán
áldoznak fel bennünk... mi pedig hagyjuk.
No, igaz ez egyszerű állampolgári szinten is, gondoljunk csak bele a "ha
nekem nem jó, neked se legyen" rongyosra használt szlogenünkbe. Vagy miért
segítsünk embertársunkon önzetlenül, mikor jól "meg is vághatjuk"
ott, ahol éppen mód és lehetőség adódik rá.
Az utcán ájultan fekvő cukorbetegről már nem is szólva, akit legtöbben
alkoholistának gondolunk...és magára hagyjuk, ahelyett, hogy legalább
megkérdeznénk, mi a baj?
A Római Birodalom politikai elveként vált ismertté a latin mondás: "Divide
et impera!" /Oszd meg és uralkodj!/. Megosztottak lettünk társadalmi és
már családi szinten is.
Osho gondolatait valahol ide tudnánk a saját populációnkba átültetni. Miről is
ír? Csak 1-2 a sok bölcsessége közül: "Minden kondicionálás méreg"-
napi 24 órában próbálkoznak az agymosásunkkal... itt is, ott is.
"Ne légy katolikus, és ne légy kommunista, légy csupán emberi lény"-
mi mást nyirbálnának meg bennünk, mint önálló emberi mivoltunkat. Ne
gondolkodjunk, cselekedjünk- a gondolkodás "vezéreink", vagy
"főnökeink" privilégiuma. Maradjunk csak "beszélő szerszámok"???
"A valódi szabadság szabaddá válni mindenféle ideológiától"- mennyire
igaz mondat. Amikor intelligenciánk eléri azt a szintet, hogy képtelen
bármilyen párt, csoport vagy szerveződés, annak prókátora kondicionálni
bennünk... nos, akkor eljuthatunk oda, hogy a legjobb utat választjuk- a
szeretet útját, a család, az országunk érdekét. Össze kell/ene/ fognunk, a
közös cél érdekében.
Magyarország legyen a szeretet országa, a boldogság országa, a
piros-fehér-zölden dobbanó szívek országa, Isten- földi- országa.. mert
"megbünhödte már e nép/ A multat s jövendőt."