A szeretet és az intelligencia találkozása fontos elemei életünknek, különösen abban az esetben, ha nem szereznénk középszerűekké válni.
Mindkét dolog bennünk rejlik, de ki és milyen mértékben aknázza ki, az már egy külön történet. Van, aki az ego-nélküliség útját választja, amelyben mindkét tulajdonság aktív segítőtárssá válik, de a túltengő önbizalommal bírók- ők vannak többségben- soha nem fognak lelkileg kikristályosodni.
Osho ezt a történetet a költő, filozófus és misztikus példájával érzékelteti számunkra.

"A szeretet csupán azok számára elérhető, akik szüntelenül élesítik az intelligenciájukat. A szeretet nem a középszerűeké... a szeretet nem az unintelligenseké. Az unintelligens ember nagyszerű intellektuellé válhat. Az unintelligens emberek valójában intellektuelekké próbálnak válni; ezzel igyekeznek leplezni az unintelligenciájukat. A szeretet nem az intellektueleké. Egészen másfajta tehetséget igényel - tehetséges szívet, nem tehetséges agyat.
A szívnek megvan a saját intelligenciája, sajátos módja a látásra, az érzékelésre, a saját útja az élet megértéséhez, a létezés rejtélyeinek megfejtéséhez. A költő sokkal közelebb áll hozzá, mint a filozófus. A misztikus pedig pontosan a templom belsejében áll. A költő feljut a lépcsőkre, a filozófus kívül reked. A legtöbb, ahová eljuthat, az a bejárat, a lépcsőkre esélye sincsen. Körbe-körbe jár. A templom körül járkál, a külső falakat tanulmányozza, amelyek annyira lenyűgözik, hogy egészen elfelejti: a külső fal nem az igazi templom, és az istenség belül van.
A költő eljut az ajtóig, de az ajtó annyira gyönyörű, hogy hipnózisba esik tőle. Azt gondolja, hogy megérkezett - mi több lenne még?
A filozófus belevész a találgatásba, mi rejtőzhet belül. Sosem megy be, mindössze gondolkodik, filozofál. A költő megpróbál behatolni a rejtélybe, de elakad az ajtó közelében. A misztikus belép a templom legbelső szentélyébe.
Az út a szeretet, az út a szerető intelligencia. Amikor a szeretet és az intelligencia találkozik, létrehozod a teret, amelyben az emberi lények számára lehetséges dolgok mindegyike megvalósul. Ehhez szerető intelligencia szükségeltetik. Az intelligencia önmagában intellektussá válik, a szeretet önmagában szentimentalizmussá válik, a szerető intelligencia azonban sosem válik intellektualitássá vagy szentimentalizmussá. Újfajta integritást ad, egy új kikristályosodást." /Osho: Intelligencia 23-24.o./

Karen Stone McCrown pszichológustól olvastam még néhány esztendeje az alábbi idézetet: "Az érzelmi pallérozottság legalább olyan fontos része a műveltségnek, mint a matematikában vagy az olvasottságban jártasság."
Vitathatatlan. Alapműveltségünk szerves részét képezi az 1x1, vagy éppen Kölcsey Ferenc Himnusza.
Mégis, hiába rendelkezünk magas IQ- val, ha a másik mutatónk, amelyet még talán kevesebben ismernek a túlzott személyre szabottsága miatt, nem éri el a mindennapi életben megfeleléshez szükséges szintet sem (EQ-Emotional Quotient).

Igazából nem is csak a műveltségről kell ebben az esetben szólnunk, ahogy  tette azt a fentiekben említett pszichológusnő, hanem a mi megfogalmazásunkban "nagybetűs ÉLET"- ről is.

Osho rendkívül jól fogalmaz, amikor azt mondja, hogy a szeretet és intelligencia "frigyéből" alakul ki az a tér, amelyben minden lehetséges dolog megvalósulhat.

A párkapcsolatban, a munkahelyi érvényesülésben és a mindennapjaink útvesztőjében is egyre fontosabb szerephez jut az érzelmi intelligenciánk, mert sokkal emberibb élőlény köszön vissza, mint az élet bizonyos szegmensében nagyot alkotó, magas IQ- jú embertársaink esetében.

Nem véletlen tehát, az átlagos feletti EQ- val rendelkezőknek jóval komolyabb az esélyük arra, hogy sikeresebbek legyenek, ugyanis motiváltabbak, kézben tartják és ismerik saját érzelmeiket, ezáltal másokét is képesek pozitív irányba, hatékonyan befolyásolni... sőt, empatikus készségükkel mindezt még inkább elősegíthetik.

Publikálta null