Rövidke földi pályafutásunk során, főleg öreg napjainkban, sokszor elgondolkodunk azon- vajon a fontos kérdésekben helyesen döntöttünk-e?
Ezekben az esetekben, amikor mérlegeltünk, vajon mire hallgatunk- szívünkre vagy eszünkre?
A két "út" nem mindig fut össze, sőt... van úgy, hogy egymásnak szöges ellentétei.
Kíváncsiak rá, India egyik legnevesebb bölcse-Osho- miképp vélekedik ebben a témában? Olvassák el az alábbiakban.

"Az élet a szívé. Csak a szíven keresztül tud fejlődni. A szív termőföldjében növekszik a szeretet, az élet, a szellem. Minden, ami csodálatos, minden, ami igazán érdekes, aminek jelentősége, értelme van, a szíven keresztül érkezik.
Az a legbenső középpontod, az elme csak felszín. Az agyban élni azt jelenti: a felszínen élsz anélkül hogy valaha is tudomást szereznél a középpont szépségeiről és kincseiről. A felszínen élni ostobaság.
A fejben élni ostobaság. A szívben élni, és szükség esetén használni a fejet- intelligencia. De a középpont- az úr- a lényed legbenső magjában található.
A szív az úr, az elme csupán egy cseléd- ez az intelligencia. Amikor az elme válik úrrá, és teljesen megfeledkezik a szívről, az bizony hatalmas ostobaság.
Rajtad múlik, hogy mit választasz. Ne feledd, cselédként a fej nagyszerű, hasznos segítség. De úrként veszélyes, tönkreteszi, megmérgezi az egész életed. Nézz körül! Az emberek életét teljesen megmérgezte az elme. Nem tudnak érezni, nem érzékenyek többé, semmi sem borzongatja meg őket. A Nap felkel, de bennük nem kel fel semmi; üres tekintettel néznek a Napra. Az ég megtelik csillagokkal- csoda, rejtély!-, de az ő szívükben semmi sem mozdul meg, nem születik dal. A madarak énekelnek- az ember elfelejtett énekelni. Felhők jelennek meg az égen, táncolnak a pávák, de az ember nem tud táncolni- nyomorékká vált. A fák virágoznak- az ember gondolkodik, de soha nem érez, érzés nélkül pedig lehetetlen a virágzás." /Osho: Intelligencia 22-23.o./

Osho csodálatos költői hasonlattal érzékelteti számunkra a szív jelentőségét. Termőföldhöz hasonlítja, amiből a szeretet-élet-szellem triumvirátusa növekedik.
...és valóban! Ahogy bevezető szövegemben is utaltam rá, sokszor gondolkodunk el életünk mindennapjaiban, hogy adott esetben- döntésünk meghozatalakor- a szívünkre vagy eszünkre hallgassunk inkább.
Nagyon ritka eset, hogy kompromisszumot kötnek egymással. A szív befolyásolható... mondhatnánk úgy is: lelke van, érez és nem mérlegel- a szív szeret, kivétel nélkül.
Az elme, agyunk viszont- ahogy a keleti bölcs is utal rá- maga az intelligencia. Amikor elkezdünk gondolkodni- szív nélkül- akkor már nem érzünk... döntőbírók leszünk egy adott kérdésben. Lesarkítjuk a dolgokat... és amennyiben józanul gondolkodunk, ész-érvekkel győzzük meg önmagunkat a helyes döntésről.
Mégis, valamilyen szinten ellent kell mondani Oshonak, ugyanis a világ bármely szegletének populációjában élünk, a központunknak /szívünknek/ és a cselédnek /agyunknak/ együtt kell működnie, egymást kiegészítve- megtalálni azt a középutat, amely az adott kérdésben a legoptimálisabb döntéshez vezet. Vannak természetesen esetek, amikor hol egyik, hol a másik domináns szervünk diadalmaskodik...de nélkülük nem tudnánk élni.
Agyunk nélkül nem lenne birtokunkban az a bizonyos intelligencia, nem haladna előre a történelem kereke... de való igaz, szív nélkül mit sem érne életünk.

Az ész, az agyműködés korlátolt, de a szívünk pedig madár- amely a végtelent uralja.
Nagyon érthetően és találóan érzékeltet egy helyen Klug I. is: "A szívnek olyan jogai vannak, melyekről az észnek egyáltalán nincs fogalma...Az ész azt mondja, vajon van-e értelme az imádságnak, a szív pedig imádkozik."
Ennél tömörebben nem is lehetett volna megfogalmazni azt, amire írásom elején Osho is bővebben utalt. Pascal, aki nemcsak a matematikában, hanem a francia irodalomban is maradandót alkotott, így fogalmazott az ész és szív párosáról:

„A gondolkodás kisegítheti az embert a végtelen tengeréből, de a gondolkodás eszköze nem szabad, hogy kizárólagosan az ész legyen. Épp ellenkezőleg. Mivel az ész hatóköre csak a végesre terjed ki, így a megismerés igazi eszköze csak a szív lehet. A szív nyújt bizonyosságot számunkra az első elvekről (külvilág, tér, idő), s az ész csak utólag magyarázza, értelmezi a korábban tapasztaltakat. A szívnek és az észnek azonban együtt kell működnie, s az ész legfontosabb követelménye az önkorlátozás kell, hogy legyen."

Úgy gondolom, igazából marad az arany középút ebben az érdekes Osho- i gondolat-füzérben, mert szív és ész nélkül is értelmetlenné válna életünk.

Vannak érvek és ellenérvek, hadd zárjam soraim egy köztes megoldással... egy megtörtént esettel.

Kedves ismerősöm mesélte, hogy megromlott a házassága. Nem szerette már a feleségét, inkább csak tisztelte.

A gond- mint általában- a közös együttlétkor jelentkezett igazán. Nem működött, aminek működni kellett volna... ugye értik a Kedves Olvasók?

Megkérdeztem tőle, tudja-e az okát? Amennyiben igen, talán segíteni tud magán... s, akkor az Isten is megsegíti.

Ő azt válaszolta:- Ez úgy működik, hogy már nem szeretem, elmúltak az érzések. A szívem nem tud többé érte dobogni... és a szív adja a parancsot az agyamnak.. az agyam pedig a... tudod?! Egyszerűen képtelen vagyok rá...

Ilyen is van... és van valóságalapja, mondanivalója, üzenete ennek a rövidke történetnek- ha kitárjuk a szívünket, megértjük.

Publikálta null