Szollár Domokos kormányszóvivő egyik nyilatkozatában elhangzott, hogy mindenhol lesz közösségi közlekedés, csak ott, ahol bezárják a vonalakat, a vasúti t felváltja a közúti közlekedés. A dolgozók miatt sem kell aggódnunk, mert belső átcsoportosítás alkalmazásával lettek, illetve lesznek áthelyzve országos vonalakra. Néhány gondolat a fentiekről.
A történész, szociológus és két esztendeje az év szóvivőjének megválasztott Szollár Domokos által elmondottakban van igazság. Annál is inkább, mert az említett közösségi közlekedés fontos részét képezné a válságkezelő kormány tevékenységének. Állítólag három lényegi elem képezné a következő három év munkáját. A 3 amúgy is mesebeli szám, de bízzunk abban, jelen esetben nem Paffhoz hasonlóan, Álomország tengerpartján várjuk, hogy a szavakból, ígéretekből tett is legyen. Szóval a három elem- a MÁV szervezeti átalakítása és a pazarló szerkezetének racionalizálása, valamint a tarifák emelése, végül a z ország teherbíró képességének megfelelő menetrend kialakítása.
Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterünk egyik nyilatkozatának apró részletén is elmosolyodtam, mikor élesen bírálta a vezetést- a cég nem felel meg az üzleti normáknak.... és "vízfej" van az irányításban. Vagyis itt kellene hatékonyan "karcsúsítani", nem a "szerencsétlen", hétfőről-keddre élő dolgozókon.. de megint utópisztikus gondolataim támadtak...mea culpa! Vagy leszívatni a vizet a fejekből... Olyanról is olvashattak, hogy ezeknek a veszteséges szárnyvonalaknak a költsége kb. egy MÁV-os felsővezetői fizetéssel vetekszik... Való igaz.. fejétől büdösödik a hal is...sőt, jó lenne, ha végre itt is megfelelő emberek lennének a megfelelő helyen... rési igazság ez is! A jelenlegi vezetés abban bízik, hogy amennyiben a FIDESZ nyerne, folytatná a megkezdett változásokat, de a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa elmondása szerint ők újra szeretnék indítani- ahol lehetséges lesz-, a bezárt vasútvonalakon a forgalmat. Nagyon sok helyen járok, sok vasúti dolgozóval beszélgetek, véleményeket hallok pro, és kontra. Kétségtelen, hogy az érintett településeken, akik már hozzászoktak a vasúti közlekedéshez, nehezen tolerálják az új helyzetet... ám pártsemlegesen úgy gondolom, hogy akkor, amikor pl. egy Tapolca-Ukk vonalszakaszon a "Piroskának" /Studenka, BZ-mot/ nevezett motorvonat+ 1 mellékkel a nyolc állomáson, illetve megállóhelyen 3, esetleg 4 utassal közlekedik, amelyből nem egy esetben 1-2 a vasutas... nos, nincs mit hozzáfűzni. Vagy másik negatív példa- amikor egy váltó meghibásodásakor nem egy esetben a váltóábrákhoz a dolgozónak otthonról kell csavart, vagy szerszámot vinni, hogy elhárítsa a hibát... hiszen ő felel érte! Fontos a menetrend, ahogy a szakvezetők és a kormányszóvivő is állítja...de könyörgöm, a házat sem a tetőnél kezdik építeni. Mindennek alapja a pálya...és ez a szegmens nagyrészt katasztrofális állapotban van /tisztelet a kivételeknek.../. A vasút presztízséről már nem is szólva...erről már írtam egy rövidke glosszát. Apám vonatvezető volt... és akkoriban nagy szó volt vasutasnak lenni. Szakmánál maradva- sajnos sötét alagútban vesztegel a MÁV vonata...és vajon az illetékesek és a fentiekben említett kormányoldal vajon látja a végén a fényt??? Fotónkon egy szebb napokat is megért állomás részlete- elhanyagolt, senki földje /vasútja/, ahol már látszik a vandál kezek "hatékony" munkájának eredménye... sajnos!
|