 A zenés mise nem újkeletű, több évszázados múltra tekint vissza. Ennek egyik leágazásaként váltak egyre közkedveltebbé és elfogadottabbá az ún. beat misék. Imádni az Urat a zene közvetítő erejével is nemes szolgálat. Ahogy II. János Pál pápa is fogalmazott: "A szent zene a hitnek, az Egyház és az ő
tagjai hitének kifejezője és tanúságtevője. Szükséges, hogy a belső lelkiség és
a külső tanúságtétel tökéletes összhangban legyen, szorosan összekapcsolódva az
éneketek és az életetek." /www.katolikus.hu/ A zene közösség- kovácsoló erejének és Isten felé áradó- hittel átitatott- szeretetnek két jeles képviselője Horváth Nikolett /jobbról- elől/ és Hoffmanné Vass Virág /balról- hátul/. Iskolánk, a Tapolcai
Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola igazán a világ (és szívünk) közepén
fekszik. A tapolcai Tópart „mini-Velencéjének” szélén, szemben vele- a
helyzethez illően-, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom, melynek
románkori elődjében már 800 évvel ezelőtt bizonyára mély áhítattal hallgatták
az akkori szerzetesek a Mennyországba röpítő gregorián dallamokat.
 Egy- majdnem- ezredév alatt sokat
változott a világ. S ezzel együtt- óhatatlanul- változott a hívők és az egyház
kapcsolata. Változott a hitélet és sajnos a régi rendszer hagyatékaképpen a
hithez- ill. hitetlenséghez- való viszony is.
A gondolkozó ember- mint Galilei,
Einstein, Newton, Michelangelo (hogy csak pár igazán nagyot említsünk)-ha el is
térül egy időre Istentől, végül mindig csak és egyedül oda lyukadhat ki, hogy
teremtés nélkül nincs „teremtett” sem. S ha ez lehetetlen- márpedig az- akkor
Teremtőt is kell mindezek mögé rendelnünk.
Isten nélkül legfeljebb rideg,
üres sötétség létezne- s az uralkodik az Isten nélküli lelekben is.
Nagy örömünkre az emberek egyre
inkább igénylik a hit melengető erejét. Egyre többen jönnek hétvégenként, hogy
együtt éljék meg a misztériumot, az Istennel való azonosulást az áldozás
szentsége által.
Jönnek olyanok is, akik korábban
a hagyományos liturgia szerinti misékre jártak.
A csodát pedig két fiatal hölgy
varázsolta a templomba, egy- nálunk még szokatlan, rendhagyó- liturgikus
elemmel.
A gitár és elektromos zongora egészen
másképp szól a templom falai között – s másként cseng a két fiatal hölgy-
Horváth Nikoletta („Nikol néni”), a Tapolcai Nagyboldogasszony R.K.Á.I.
hitoktatójának és Hoffmanné Vass Virág (Virág néni) szívet melengető hangja is, mint azt korábban
megszoktuk.
De az ének árad- s belőle a
mélyen megélt lelkesedés is. Árad és magával ragad.  Magával ragad a csengő
gyermekhang is- amely mindig aláfesti az éppen aktuális zenét. S magával
ragadja a hívőket is, akik egyre többen kapcsolódnak be önfeledten a közös
éneklés örömébe, mely felemel, szárnyakat ad- s legalább hetente egyszer, egy
órára segít elfelejteni mindennapi nyűgeinket, segít levetni koloncainkat, hogy
felolvadhassunk egy olyan közösség zene által elvarázsolt erejében, kiknek
egyesített hit-ereje újabb hétre erőt ad mindnyájunknak.
Erőt ahhoz, hogy szeressük Istent,
hogy általa s önmagunk miatt is szeretni legyünk képesek.
Ma már tele a templom. Ma már
nincsenek üresen tátongó sorok.
A hit erősödik s a zene szárnyán
magasba repít… /Tihanyiné Bálint Zsuzsanna/
|
