A Boldog Özséb Alapítvány meghívására a Római Katolikus Templomban
tartott előadást- április 3- án- Dr. Martos Levente Balázs atya- a Győri
Hittudományi Főiskola docense „A Könyv, a Bárány és a Történelem- avagy miféle
könyv a Biblia” címmel. A rendezvényre ezúttal is szépszámú érdeklődő volt kíváncsi.
Szabó Csaba kurátor bevezető
gondolataiban kiemelte, hogy 2008- a Biblia éve és fontos dolog, hogy minden
keresztény testvér ismerje a Szentírást, ugyanis aki ismeri a Biblia
tanításait- Jézus Krisztust is ismeri. Ezt követően Balázs atya
mélyreható és egyedi stílusban tolmácsolt gondolatait a Jelenések könyve 5.
fejezete köré csoportosította. Sajnálatának adott hangot, hogy
lecsúszott napjaink köznyelve, divatos lett a pongyola beszéd. Babits sorait
idézi, melynek lényege, hogy nincs igaz szó, hiszen elvesztette erejét és
értékét is. Ezután részleteiben elemezte a
Jelenések könyve 5. fejezetét, mi szerint az egyik legtitokzatosabb része a
Bibliának. Miután felolvasta a
hallgatóságnak, szólt az értelmezés három fő alkotóeleméről, úgy mint az
olvasásról /Kutatjuk a szöveg értelmét/, a szituációról /helyzet >
elhelyezés. Milyen adott helyzetben vannak a szövegrész szereplői, ugyanakkor
az olvasónak is értelmeznie kell az adott szakaszt/ és a 3. pont a
kontempláció- vagyis úgy nézni a Világot, ahogy Isten látja. A Szentírás íróit megérintette
Isten- aki mindent lát. Martos atya kiemelte, hogy az 5.
fejezet első része a kiválasztás, majd ezt követi a beiktatás. A Bárány
beiktatása /7 szarv- Isten- i hatalom jelképe/. Ebben a rituáléban avatják be a
várományost. Hódolnak a Bárány előtt- e rész stílusjegye a himnikusság
/ismétlések, nagy számok említése- 1000, 10000, stb./. A Biblion szó jelentése-
könyvtekercs, amely pecsételt és „kívül- belül tele van írva…” és vígasztaló
üzenetet tartalmaz. A Könyv, amelyet a Bárány átvett,
a mindennel van „megtöltve”, hogy mi is megértsük a dolgok lényegét. A történet tele van
megpróbáltatásokkal, de bármi is történik, nincs miért félnünk, mert Isten
győzedelmeskedik mindenek felett. Hinni kell a Mindenség királyában, a
Bárányban, és mellette kell döntenünk… hiszen ő a megígért Messiás, Isten
tervének végrehajtója. A Jelenések könyvének 5.
fejezetét, annak szövegét, lényegi mondanivalóját a ma emberének gondolatvilágába
kell helyezni, majd átérezni, hogy mit is jelentenek a Szentírás ezen szavai. Tudunk- e csatlakozni mi is a
szereplőkhöz, átérezve és megértve az ő cselekedeteiket. Balázs atya utalt rá és
hangsúlyozta, hogy a Bibliát első olvasásra csak kevesen értik meg. Többszöri
újraolvasás már a szeretet hullámveréseként hat, ugyanis ez az Isten iránti
mély érzéseink kinyilatkoztatása. A Szentírás egyszerű és sokszerű
egyszerre. Véges, hogy érthető legyen. Egy lezárt könyv /elől- hátul teleírt
könyv/. Bár Isten érthető szeretne lenni, mégis titok marad, mert az ember
vágyik a végtelenre, a végtelenbe. Mint élő gyökérből, úgy fakad életünk fája- ez a
Biblia és ennek a szent írásnak a szereplői találkoztak Istennel, és hiteles
választ adtak kérdéseinkre. Dr. Martos Levente Balázsa atya
tartalmas, érdekfeszítő és közérthetően tudományos előadása elején Babitstól
idézett, a végén Pilinszky János gondolatait hívta segítségül. - A Biblia mögött Isten és Jézus Krisztus áll- lássuk a világot Isten
szemével… és ne feledjük: a valóság mélyebb értelme Jézus Krisztusban van…”
|