Böjte Csaba:"Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni!"
Kevés ember él a Föld nevű bolygón, akiről elmondható, hogy élete a
szeretetről, törődésről, mások- főleg kilátástalan sorsú gyermekek-
megsegítéséről szól. Böjte Csaba ferences szerzetes ezen kevesek egyike. Már
többször járt városunkban a nemes cél érdekében, ezúttal március 3- án ismét
vendégül láthatta Tapolca. Az Életértékek Alapítvány meghívásra először a Széchenyi István Szakképző Iskola
diákjainak a Tamási Áron Művelődési Központban, majd a Batsányi János Gimnázium
tanulóinak és minden érdeklődőnek tartott előadást a dévai szerzetes.
Böjte Csaba a romániai Kolozsváron látta meg a napvilágot 1960- ban. Mindössze 22 esztendős, amikor jelentkezik a ferences rendbe. 1989- ben szentelik pappá, majd három év múlva Dévára helyezik. Az ott található ferences kolostorban fogad oltámába és költöznek be néhány kilátástalan sorsú gyerekkel. Csaba testvér iskolapéldája, hogy a szeretet, öröm, törődés és alázat segítségével nevelhetőek vallási és erkölcsi síkon is ezek a nehéz sorsú fiatalok. A Szent Ferenc Alapítvány alapítójaként mára közel egy tucat otthont működtet munkatársaival. Ehhez azonban fáradhatatlanul kell munkálkodnia- adományokat gyűjt, anyagiakat szerez, hogy bíztosítsa a gyermekek ellátását, hogy egy szebb, élhetőbb jelenjük, s jövőjük legyen. Ahogy egyik gondolatában fogalmaz: - Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni!
Fotó: Városi Rendezvénycsarnok
| |