Úgy gondolom, amikor Tapolca sportélete szóba kerül, tagadhatatlanul a sakk (Mádl Ildikó, Lakos Nikoletta), vagy a vívás (Szalay Gyöngyi) jut eszünkbe. Mondhatjuk, hogy mindkét sportágban komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlás- nevelésre, hiszen világnagyságok kezdték itt sportolói karrierjüket.
A helyi sakk szakosztály technikai vezetője, valamint játékos- szakedzője a 30 esztendős ambiciózus fiatalember- Hlavács Krisztián is nagy erőket mozgat meg annak érdekében, hogy felkutassa a tapolcai, sőt immár negyedik esztendeje a környező kistelepülések sakkra fogékony gyermekeit, majd tudását átadva bevezesse őket eme szép sportág rejtelmeibe-, hogy a stabil alapok után elindulhassanak azon a hosszú úton amelyet példaképük- Mádl Ildikó is végigjárt . Krisztán 1996. őszétől foglalkozik aktívan az utánpótlás oktatásával. Akkoriban helyi szinten a sakkiskola kis létszámmal működött, ezért a város általános iskoláiban kellett kezdeményezni az oktatást. Az eredmény nem váratott sokáig magára. Olyan méretű érdeklődés volt tapasztalható, hogy az 1996/97- es szezonban oktatók után kellett nézni. „- Azokat a városban élő sakkozókat kerestem fel, akikkel még anno, együtt játszottam a Mereszjev SE csapatában. Így alakult ki a Herczeg Szilvia, Bodó Norbert, Paréj József, Heiligermann Gábor és saját személyem által az edzői gárda. A befektetett munkánk meghozta a gyümölcsét, már az első esztendőben sikerült olyan tehetségeket találni, akik jelenleg az NB II- es csapatunk oszlopos tagjai (pl.: Samu Ferenc, Bakos Andrea, Keszler Brigitta). Nem is beszélve az OB I/B- ben szereplő saját nevelésű Jáchym Dorina, Szabó Ádám és Horváth Ádám szerepléséről. A megyei bajnokságban ritka kivételtől eltekintve csak a tanítványok kapnak bizonyítási lehetőséget, a minőségi befektetett munka eredményeként többszörös bajnoki cím boldog tulajdonosai a gyerekek." Mint írásom elején említettem, Hlavács Krisztián, aki e tevékenységét főállása mellett vállalta fel (mozdonyvezető), nem csak helyi szinten, hanem jelenleg a Gyulakeszi általános iskolában is oktatja a sportág alapjait a sakkozó palántáknak. Hoffmann Roland személyében megszületett az első érdemleges siker, ugyanis a versenyző országos helyezett lett a 9 éven aluliak bajnokságában. Örvendetes az a tény is, hogy többen is jelezték leigazolási szándékukat a tapolcai csapathoz. A mindig vidám és dinamikus játékos- edző távlati tervei között szerepel, hogy még több kistelepülésen népszerűsítse és megismertesse ennek az ész- játéknak a szépségeit- energiáját és szabadidejét sem kímélve. Ki tudja… talán egy szép napon az ő közreműködésével indul útjára a jövő Lékó Pétere, vagy Mádl Ildikója.
|