PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Roma fiatalok rendészeti pályára irányítása
A kormányzat számos olyan intézkedést hozott eddig is, amelyek elősegítik / elősegítették a romák életkörülményeinek , életminőségének javítását. Gondolhatunk itt a szociális, kulturális , oktatási intézkedésekre , de gazdasági döntésekre is.
A Belügyminisztérium Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Főosztálya az Oktatási Főigazgatósággal közösen pályára irányító tábort szervez olyan cigány származású fiatalok számára, akik a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság és a katasztrófa-elhárítás szervezeteinél szeretnének elhelyezkedni.
A tábor időpontja: 2006. július 3-7. Helye: Budapest, Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
Kik jelentkezhetnek?
A táborba azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik 2006 szeptemberétől 11. és 12. évfolyamon, nappali, esti vagy levelező tagozaton tanulnak gimnáziumban vagy szakközépiskolában. Jelentkezhetnek korábban érettségizettek is, amennyiben 24 évesnél nem idősebbek.
A tábor ideje alatt a résztvevők áttekintést kapnak a belügyi rendészeti szervek munkájáról és a felvételi követelményekről. (A jelentkezők számára részletes programot küldünk.)
A tábor térítésmentes, a szervezők megtérítik a résztvevők utazási költségét is.
Jelentkezni június 12-ig lehet:
Belügyminisztérium, Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Főosztály, 1903 Budapest, Pf: 314
Információ kérhető: Rostás Krisztina Telefon: 06-1-338-28-32 / 06-20-46-55-668 E-mail: rostaskrisztina@bm.gov.hu
|