A szombathelyi Tesco Hipermarketben található Siker
Étterem és Kávéház díszítése is a karácsony közeledtére emlékeztet. De ide
természetesen nemcsak a vonzó külső, hanem a finom ételek is becsalogatják a
vendégeket.
Idén is karácsonyi díszbe
öltözött a szombathelyi Zanati úti körforgalomnál található Tesco
Hipermarketben üzemelő hangulatos, jó színvonalú Siker Étterem és Kávézó, amely
széles étel- és italválasztékkal áll a vendégek rendelkezésére. A közelben lévő
bevásárlóközpontok karácsony előtti forgalomnövekedése természetesen érinti az
önkiszolgáló éttermet is. A gyerekek kedvence az italpultnál található díszes,
öreg Mikulás.
A vendéglátóhely
vezetőjétől megtudtuk, hogy a válság hatását ők is megérzik, karácsony előtt
azonban idén is vendégforgalom-növekedésre számítanak. Az étlap gerince egész
évben változatlan, bár igyekeznek folyton újítani valamit. Közkedvelt
egytálételek, hús- és baromfiételek mellett vegetániárus ételkínálattal is
rendelkeznek. Egyre jobban megismerik a vendégek az egészségesebb mangalica- és
szürke marhahúsból készült ételeket is. Ajánlják az egység egyik specialitását,
a pusztaszeletet éppúgy, mint például a rántott kacsamájat. Hogy valóban
frissen készült, meleg ételt kapjon a vendég, akár a szakácsok, akár a pultosok
is kiviszik az asztalokhoz a megrendelt finomságot.
A vásárlókon kívül sokan felkeresik a Sikert a környéken
dolgozók közül is. Vannak, akik itt bonyolítják le üzleti tárgyalásaikat. Az
pedig szinte természetes, hogy téli időszakban, így karácsony környékén lehet
kapni a nagyon keresett kocsonyát, akár elvitelre is. Ami pedig az ünnepi
nyitva tartást illeti, az alkalmazkodik a hipermarketéhez. Azaz, 24-án,
szenteste napján délután egyig lesznek nyitva, 25-26-án zárva lesz az étterem,
ahogy újév napján is, de az ünnepek között a szokásos nyitva tartással
üzemelnek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|