A Magyar
Fürdőszövetség áttekintette az Országos Egészségturizmus Stratégia
megvalósítását, a hazai fürdők helyzetét, az egészségmegőrzésben játszott
szerepüket és az OEP támogatás alakulásának hatását.
Mint dr. Németh Istvántól, a Magyar Fürdőszövetség elnökétől
(második lépünkön), a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatójától megtudtuk
(első képünkön a büki fürdő látható), az elemzés eredményei alapján a Szövetség
szükségesnek tartja az egészségturizmus és a meghatározó szerepet játszó fürdők
helyzetének részletes vizsgálatát és javaslatok kidolgozását a kedvezőtlen
trend megváltoztatása érdekében.A kilábalás
érdekében tett első lépésként ad hoc bizottság jött létre, amelynek tagjai a
Magyar Fürdőszövetség elnöke, a zalakarosi, hajdúszoboszlói és sárvári fürdők
vezetői, a Danubius Hotels Zrt vezérigazgatója, valamint az Aquaprofit Zrt és
az EconoConsult Kft vezető szakértői. Az első ülésen elfogadott program alapján
alakul ki rövid időn belül a részletes feladatterv, majd az új kormány számára javaslatokat tartalmazó
dokumentum.