Tovább folyik az „Újranyitás” projekt a Savaria Plazaban,
az ingatlanpiacon a kivárás taktikája érvényesül, a szocpol támogatás
eltörlésének pedig többféle következménye is lehet – tudtuk meg Heckenast
Istvántól.
A szombathelyi Heckenast Ingatlanközvetítő- és Forgalmazó
Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint továbbra is van érdeklődés a
szombathelyi Savaria Plaza (második képünkön) kiadó üzlethelyiségei iránt, egyelőre azonban kevés
szerződés köttetett. Vonzó lehet a potenciális bérlők számára, hogy a
tulajdonosok azon vannak, a konkurenciaharcot házon belül elkerüljék.
Ami az ingatlanpiaci helyzetet illeti, Heckenast István
elmondta, hogy a bevezetett és várható megszorító intézkedések hatására még
jobban érvényesül a kivárás taktikája. Már maga a megszorító intézkedések sem
tesznek jót az új és használt lakások forgalmának, hiszen jelentősen csökken a
vásárlóerő. Ha valóban csak 30 milliós érték felett lesz az ingatlanadó, akkor
az az alatti ingatlanforgalmat ez nemigen érinti, 30 milliósnál drágább házak,
lakások esetén pedig inkább az idősek, egyedülállók próbálnak megszabadulni
ingatlanjuktól, minden bizonnyal kevesebb, mint több sikerrel. Sokan igyekeznek
majd most is megkeresni a kiskapukat. Amúgy nem lesz könnyű egy reális és
egyértelmű adóztatási feltételrendszert kidolgozni.
A szocpol támogatás eltörlése nagy érvágás a fiatal, első
lakáshoz jutók számára, jelentősen vissza fogja vetni az új lakások iránti
keresletet. Ennek egyenes következménye az építőipar hanyatlása,
munkalehetőségek elvesztése, a munkanélküliség növekedése, nem is beszélve az
eddig is rémisztő demográfiai helyzet további rosszabbodásáról.