Heckenast István ingatlanforgalmazó szakember nem
titkolja, hogy az autóiparon kívül az ingatlanpiacot is érzékenyen érinti a
világgazdasági válság. Nem véletlen, hogy igyekeznek úgy alkalmazkodni a
kialakult helyzethez, amely még nekik is, ügyfeleiknek is elfogadható.
A Heckenast Ingatlanközvetítő és Forgalmazó Kft. ügyvezető
igazgatója úgy látja, hogy két helyen csúcsosodik ki az ingatlanpiaci válság.
Az egyik, hogy a potenciális lakásvásárlók előszerződéssel vagy anélkül, de
visszalépnek a vásárlási szándéktól, mert az eddigi hitelfelvételi konstrukciók
már nem vállalhatók. A fiatalok közül - elsősorban első lakáshoz jutásnál – ma
legfeljebb azok mernek sokévi részletfizetéssel lakást vásárolni, akik új
lakásnál a köztisztviselői kedvezményt vehetik igénybe, vagy a fészekrakó
programba kapcsolódtak be. Igaz, a nulla önerőhöz meglehetősen magas
törlesztőrészletek társulnak. Egyéb esetben a korábbi 10-20 százalékos önerő
40-50 százalékra is módosult a bankoknál, amit csak a magasabb jövedelmű
fiatalok tudnak vállalni. A válság másik jele, hogy a multinacionális cégeknek
megváltozott a lakásbérlési gyakorlata. A külföldi munkatársaik számára bérelt
lakásokat az illetők hazautazása után már nem veszik ki, így üresen maradnak a
minőségi bérlemények.
Heckenast István (képeinken) szerint a kiútkeresés egyik lehetséges
módja, hogy érvényesüljön az „Elérhető Otthon” szlogen, azaz olyan új lakásokat
kínálni, ahol kedvező négyzetméterenkénti ár mellett igen alacsony
rezsiköltséggel számolhatnak a tulajdonosok. Erre jó példa saját projektjük, a
szombathelyi Szent István lakópark, ahol energiatakarékos a fűtésmód és
napkollektoros a vízmelegítés. Ezzel a megemelkedett havi törlesztőrészlet
összege részben kiegyenlítődik a korábbi szintre. Használt lakások esetében a
panel és távhős lakások kínálata nagyobb lesz, és a tulajdonosok kénytelenek
lesznek engedni az árból. Különösen igaz ez azokra, akik gyorsan szeretnének
megszabadulni ilyen lakásuktól. A jövőben fokozódik az igény az olcsóbb
bérlemények, bérlakások iránt is, ezeknek a kínálatát növelni kell. Már most
elsősorban forint alapú hitelekre van igény, s mindenképpen meg kell lépni a
jegybanki alapkamat jelentős csökkentését is, amely felpörgetheti a
lakásvásárlási kedvet, amire nagy szüksége lenne a szintén válsághelyzetbe
került építőiparnak is.
A szakember arról is beszélt, hogy egyre inkább az internet
lesz az ingatlanpiaci információszerzés első számú forrása, ezért fontos az
ingatlannal foglalkozó cégek, vállalkozások honlapjainak megújítása, naprakész
frissítése. Ezen dolgozik jelenleg a Heckenast Ingatlanközvetítő és Forgalmazó
Kft. is.