Továbbra is elég nagy az érdeklődés az új építésű lakások és
házak iránt. Ezt a Heckenast ingatlanközvetítő- és forgalmazó társaságnál
tudtuk meg, amelyet egy kitűnő elhelyezkedésű badacsonyi üdülő értékesítésével
is megbíztak.
Vas megye egyik legismertebb ingatlanközvetítő- és
forgalmazó társaságának ügyvezetőjétől, Heckenast Istvántól megtudtuk, hogy
továbbra is elég nagy az érdeklődés az új építésű lakások és házak iránt, amit
az is gerjeszt, hogy az új lakás 15 millió forintig illetékmentes, míg a
használt lakások után illetéket kell fizetni. A mai lakás- és házvásárlásnál
elsődleges szempont az energiatakarékosság a magas rezsiköltségek elkerülése
érdekében. Ezt figyelembe is veszik az építkezéseknél, s a lehető legkorszerűbb
technikát és technológiát alkalmazzák. Az új épületek már megfelelő
hőszigetelési szabvány szerint készülnek. Ezt még tetézi, hogy a legújabb
épületekben már a tömbház központi kazánjáról történik a lakásonként mérhető
fűtés és melegvízellátás, ami saját projektjeikben is tetten érhető.
Elindult a szombathelyi Szent István lakópark 2-3. ütemének
beruházása is. Az 1. ütem lakásai
viszonylag gyorsan elkeltek, s az eddigi tapasztalatok igen kedvezőek. A
második ütemre elsősorban az első ütem vásárlói körének ismerősei jeleztek
igényt. Egy jól sikerült projekt ugyanis élénkíti a további keresletet. A 2-3.
ütem erkélyes lakásai napkollektoros melegvízfűtéssel, energiatakarékos
megoldással készülnek, zárt parkolójuk lesz, s a lakók rendelkezésére áll egy egészség-központ
szaunával, szoláriummal, konditeremmel. Ez az építkezés kihúzódik a Gyöngyös
partig, ahol vegyes beépítés lesz majd. Ennél már a szabadidő-eltöltési
lehetőség domborodik ki (szánkódomb, szalonnasütő-hely, sportolási
lehetőségek).
Az eddigi jó referenciák alapján a Vas Megyei Önkormányzat a
Heckenast Kft-t bízta meg a tulajdonában lévő, kitűnő fekvésű, kúriaszerű
badacsonyi üdülőjének az eladásával. A közművel ellátott ingatlanról csodálatos
panoráma nyílik a Balatonra. Az üdülő a Kisfaludy ház közelében 1897
négyzetméternyi területen fekszik, 317 négyzetméter összterületű és kétszintes.
Továbbá 85 négyzetméteres pince és 25 négyzetméteres terasz is tartozik
hozzá. Az üdülő iránt már most van
érdeklődés, de természetesen további ajánlatokat is szívesen fogadnak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|