Most már nem jellemző a kivárás az ingatlanpiacon, mivel már
tudni lehet az ötéves szabályt az ingatlan értékesítésével kapcsolatban. A
Heckenast ingatlanközvetítő- és forgalmazó társaság projektjei maximálisan
megfelelnek a mai kor elvárásainak.
Megélénkült az ingatlanpiac, miután már bizonyossá váltak a
jogszabályi változások. – tudtuk meg
Heckenast Istvántól, a Heckenast Ingatlanközvetítő- és Forgalmazó Kft.
ügyvezető igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy lényeges változás, miszerint
megszűnt az adómentesség arra az esetre, ha valaki eladott ingatlanja árából
lakást vesz. Továbbra is elég nagy az érdeklődés az új építésű lakások és házak
iránt, amit az is gerjeszt, hogy az új lakás 15 millió forintig illetékmentes,
míg a használt lakások után illetéket kell fizetni. A mai lakás- és
házvásárlásnál elsődleges szempont az energiatakarékosság a magas
rezsiköltségek elkerülése érdekében. Ezt figyelembe is veszik az
építkezéseknél, s a lehető legkorszerűbb technikát és technológiát alkalmazzák.
Az új épületek már megfelelő hőszigetelési szabvány szerint készülnek. Ezt még
tetézi, hogy a legújabb épületekben már a tömbház központi kazánjáról történik
a lakásonként mérhető fűtés és melegvízellátás, ami saját projektjeikben is
tetten érhető.
Az általuk értékesítendő szentkirályi Szent István
lakóparkban épült 44 lakásos társasház lakásainak nagy részét már
értékesítették, most folyik a költözés. A minőség mindenek felett, hangátló
falak vannak, s rendhagyó a beruházásnál, hogy a belső átriumos megoldású társasházhoz
tartozik egy egészségcentrum is, amit a lakók közösen használhatnak. A
mediterrán jellegű udvarban mindenki számozott, zárt parkolót kapott a
lakáshoz, a fűtést pedig saját központi kazánnal oldották meg. Három lakásnál
tetőteraszos megoldást alkalmaztak. Ez egy olyan zárt lakópark, amely tovább
bővül, s megkezdték az építkezést a II. és a III. ütemben is. A Gyöngyös patak
parti részen pedig egy úgynevezett szabadidő-eltöltési területet alakítanak ki.
A Szentkirály lakókertben egy partnercégen keresztül építtetnek családi jellegű
iker, illetve szólóházakat, s a nyugodt, csendes környezetben akár
kertészkedésre, kertápolásra is lehetősége van a lakóknak. Kőszegen a Gyöngyös
lakókertben a Gyöngyös parton egy 2 x 9 lakásos társasház I. ütemébe történő beköltözés
van folyamatban. A II. ütem építkezése március elején kezdődik. Az I. ütem –
amely kiváló referenciamunkaként is szolgál - teljesen belakott, de nagy az
érdeklődés a II. ütem lakásai iránt is. A parkolás itt is biztosított.
Az ügyvezetőtől azt is megtudtuk, hogy az új lakásokat
elsősorban helybeliek veszik meg, esetleg távolabbi városokból beköltözők. Több
vásárlónak ez az első otthona.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|