A kámoni húsbolt nemcsak régi hírnevéből él Szombathelyen, amiért az
üzletet és a mellette nyitott grill és salátabárt működtető Mercs család
mindent meg is tesz. Alaposan felkészültek az idei év végi forgalomra is,
nemigen lehetne olyant mondani, amit a vásárlók karácsonyra, szilveszterre
igényelnek, de náluk nem kapható.
A Mercs család – az apa, Mercs László és két fiai - jó gazdaként arra
törekednek, hogy átmentsék a már megszűnt kámoni vágóhíd és húsfeldolgozó jó
hírnevét, és továbbra is kicsalják a Maros utcába a vásárlókat, ügyfeleket.
Előbb egy utcafontra néző húsboltot, majd mellette egy Grill és salátabár néven
futó falatozót is nyitottak. Az utóbbihoz nem kis bátorság kellett, hiszen a
külvárosi forgalom nem éppen a hatékony működést vetítette elő. A kezdeményezés
azonban bevált, a törzsvásárlók, a környékbeli cégek dolgozói, a városrész
lakói, az átmenő forgalomban részt vevők úgymond eltartják az új egységet, ami
annak is köszönhető, hogy még szombaton is nyitva tartanak.
A kámoni húsboltban alaposan felkészültek idén is a megnövekedett vásárlói
igények kielégítésére, s valóban erősen érezhető a karácsonyi és szilveszteri
forgalom. Elsősorban a sertéskarajt, a pulykamellet keresik, de viszik a
csirkét, a kacsát és a libát is tőlük. Tartanak marha- és borjúhúst és a
boltban libamáj is kapható. Friss és mélyhűtött termékekből egyaránt lehet
választani. Folyamatosan van kocsonyahús, bürke, füstölt hús is, amelyekre nagy
is a kereslet. A sokféle hentesáru között mangalicatermékek is megtalálhatók. Szilveszterre
több fajta virslit kínálnak, természetesen juhbeleset is. A malachús kínálaton
kívül akár kismalacot is lehet rendelni. A grill és salátabár választéka is
széleskörű. Helyben lehet fogyasztani, el is leget vinni a sült hurkát, sült
kolbászt, sült oldalast vagy éppen a grillcsirkét, rántott húsokat, velős
piritóst. A húsbolt ebben az évben 22-én késő délutánig tart nyitva, aztán
legközelebb 27-én nyitnak, és 29-éig várják a vásárlókat, a falatozó nyitva
tartása pedig hasonló a boltéhoz.
Mercs László és fiai megmutatják, hogy szakmai elhivatottsággal, a vásárlók
megbecsülésével, több lábon állással igenis életképes maradhat egy családi
vállalkozás is. Márpedig ők hosszú távon abból szeretnének megélni, amibe
belevágtak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|