Tizedik alkalommal, mintegy harminc kiállítóval nyitotta meg kapuját tegnap a Pécs-Info Szakkiállítás és Vásár. Akik ezidáig már ellátogattak a szóban forgó rendezvényre szinte minden alkalommal találkozhattak a Netmester Produkció-val az általuk kialakított egyedi, ötletes standjukon. A Netmester azonban idén nem csak kiállítóként vesz részt a vásáron, a cég végzi a rendezvény marketingkommunikációjának szervezését is, melyről a visszajelzések már most biztatóak. Az eddigi kiállítások tapasztalatairól, a szakkiállítás jövőjéről, s a benne rejlő lehetőségekről kérdeztük a cég vezetőjét, Weinreich Lászlót.
Nem csak sokadik alkalommal állítanak ki, de idén elnyerték a kiállítás marketingkommunikációjának szervezési jogát is, így adódik a kérdés: vajon mi vonzza az Önök cégét ehhez a munkához?
Valóban, immáron hetedik alkalommal állítunk ki a Pécs-Info-n , így az elmúlt évek tapasztalatai alapján számunkra is átértékelődött a kiállítás funkciója. Kezdetben ugyanis egy kisvállalkozás életében (működésében) egy új szolgáltatás beindításakor elsősorban a bemutatkozás, az ismertség megteremtése volt a legfontosabb. Azaz: elsősorban arra törekedtünk, hogy minél előbb és persze egyre többen megismerjék cégünket és annak tevékenységét. Amíg tehát az első két-három évünk a már említett bizalom megszerzését célozta , ez a szempont azóta kissé átalakult : ma már fontosabbnak tartjuk a már megszerzett ismertségünk fenntartását, illetve annak folyamatos erősítését. Azért gondoljuk így, mert hiába sikerül egy jó tevékenységet, projektet vagy szolgáltatást elindítanunk, ha emellett - az ügyfelek megszerzésén túl – nem tudjuk megtartani partnereink bizalmát. Ezért rendkívüli jelentőséggel bír számunkra a már említett bizalom megtartása, amely egyben a legfőbb üzleti szempontot és a további feladatokat is jelenti számunkra. Éppen ezért véljük úgy: most már az image-építés miatt is jelen kell lennünk a Pécs- Infón. Miután valóban kardinális kérdésnek számít a megfelelő arculat kialakítása ezért a pécsi rendezvényeinkre meghívjuk meglévő ügyfeleinket és a potenciális ügyféljelölteket is. Ez a kettősség hozhatja azt az eredményt, hogy a korábbi ügyfelek továbbra is bizalmat szavaznak vállalkozásunknak. Az új érdeklődők pedig a piaci jelenlétünk alapján dönthetnek arról: minket vagy piaci versenytársunkat bízzák meg egy-egy feladattal. Mint azt a fentiekben említettem : már sokadik alkalommal veszünk részt a Pécs-Infón, azonban ez a hetedik igazán szerencsésnek mondható, hiszen a jótékony egybeesések miatt a közvetlen környezetünkben betöltött szerepünk is átalakult. 1999-ben – amikor először állítottunk ki – mindössze három ügyfelet számláltunk. Akkoriban kezdtük kialakítani Internetes jelenlétünket, s a webes szolgáltatásainkat. Erőfeszítéseinket siker koronázta, hiszen mára ügyfeleink száma megközelíti a 300-at, melyek közül többekkel éppen a Pécs Infón sikerült megismerkednünk.
A Netmester Produkció standja minden évben tetszetős, de emellett ügyelnek arra is, hogy más-más arculattal jelenjenek meg. Miért fontos ez Önöknek?
A vállalkozás üzleti elnevezése a Netmester Produkció, melyből a mester a szolgáltatás minőségét jelöli. Mint ahogy azt az elnevezés is sejteti: megpróbáljuk egy kicsit másképp bemutatni, ismertté tenni a mester fogalmat, az Internet mesterét, hiszen a szóban forgó kifejezés nehezen megfogható, nehezen körülírható fogalmat takar. Az első években a Netmester standján a monitorok és a számítógépek mellett megjelent egy-egy kőműveskanál, tégla, vakolókanál és kalapács is, vagy egy, az éppen a „Vigyázz, a tetőn dolgoznak!” feliratú munkástábla. A vitrinekben lévő tárgyak egyértelműen a kőművesmesterségre, az építőmesterre utaltak, mely könnyebben elfogadhatóvá, s talán megjegyezhetőbbé tette az elnevezésüket. A következő években ez a hangulat folyamatosan kiegészült egy-egy figyelemfelkeltő tárgy-együttessel, tárgy-csoporttal is,- így pl. híres személyek, sportolók, vagy éppen a valamiben mesterek apró relikviáit helyeztük el a Netmester standján. Ezt a profizmusra való törekvésünket sikerült teljessé tenni néhány hazai olimpikon, vagy világbajnok sportolónk személyes tárgyával, melyet a 2000-es olimpiával összefüggésben mutattunk be. E megjelenítés célja azon túl, hogy a Netmester-t és a sport mestereit összekösse, egyfajta üzenet is volt, ugyanis ezeknek a tárgyaknak nagy része jótékonysági árverésen került vállalkozásunkhoz. Az első pár év után az általánosabb utaláson túl már megjelentek egy-egy konkrét, kommunikációhoz köthető tárgyak is a vitrinben. Pár évvel ezelőtt így találkozhattak a látogatók például a postatörténeti- és egy kis mini kommunikáció-történeti kiállítással, ahol a régi rádiónyugták mellett Farkas Bertalan dedikációk szerepeltek, így jelezve a kommunikáció fejlődésének útját.
Érdekesen alakult a kereső szolgáltatásuk kínálata is, amely szintén egyéni arculatot tükröz…
A Kereső.hu szolgáltatásunk indulásakor – amely sokak számára kezdetben még kissé meglepőnek hatott - a „Megszületett a Kereső.hu” elnevezésű szlogennel vezettük be a fejlesztést. Idén viszont már babák, babajátékok és babaápolási szerek mellett a sokak által a mai napig is emlegetett pelenkás reklámtárgyak alkotottak egységet. Így értük el azt, hogy úgy az üzenetünk, mint az üzleti tevékenységünk is szervesen kapcsolódhatott az általunk kiállított tárgyakhoz. . De szintén örömmel említem, hogy a Kereső.hu népszerűsítő akciójában egy kedves gesztussal például narancsszörpöt osztogattunk hűsítő gyanánt, miközben - a poharakon és a stand dekorációkon minduntalan a „Szörcsölj!” szlogen tért vissza. Így jutottunk el az Internetes keresés (search) szlengesített változatának megalkotásához. Fontos megjegyeznem, hogy e fogalmat mi vezettük be az Internetes keresésekre, s a visszajelzések alapján el is értük célunkat: a látogatók többségénél mindez nem csak sikeresnek bizonyult, de egyben pozitív képet is kialakított rólunk. Igy aztán a továbbiakban már a rideg, műszaki berendezések helyett koktél-poharak, narancs-citrom dekorációkkal jelentkeztünk , amelyek egyfajta igen kellemes bárhangulatot idézetek fel. Szintén reklám-üzenet céllal indítottuk útjára a „Foglaljon helyet az Interneten!” elnevezésű kampányunkat, amelyet korabeli közlekedési jegyek, igazolványok, menetjegyek, bérletek színesítették. Az eddigi felsorolásból egyértelműen kitűnik: : azon túl, hogy a rendszeres kiállításainkat minden esetben egy fajta kellemes hangulat lengi körül, emellett tudatosan törekszünk arra, hogy a számunkra mindig az aktuálisan legfontosabbnak ítélt üzenetet is továbbítsuk a látogatók felé.
Idén vajon mi adja majd a kiállítási stand dekorációját?
Nos, ez még egyelőre maradjon meglepetés. Az ötletek már adottak, de még dolgozunk a végső arculaton. Ez a dolog ugyanis akkor „durran” igazán, ha az általunk tervezett meglepetésről a helyszínen hull le a lepel. Amennyiben az előzetesen elképzelt terveink sikerülnek, s ehhez még néhány pécsi vállalkozó segítsége is hozzáadódik, akkor idén az eddigiektől valóban egy kicsit eltérőbb, érdekesebb Pécs-Infót sikerül szerveznünk. Erre az optimizmusunkra pedig az adhat okot, hogy idén a PBKIK pályázati kiírásában elkülönítette a kiállítás szervezési- és a kiállítás marketing munkáit. Igy ez utóbbit – azaz a kiállítás marketinges- és programtervezési jogát – a mi vállalkozásunk nyerte el. Jelenleg számunkra az a legnagyobb kihívás - a saját standunk figyelemfelkeltésén túl – hogy valóban olyan egyedi programokat szervezzünk , melyek minden kiállító számára az általuk várt kívánalmat és persze a hasznot is meghozza. De emellett mindent megteszünk azért is, hogy megfelő számú látogató keresse fel az idei Pécs-Info kiállító standjait. A legnagyobb feladatot egyébként éppen az jelenti: a kiállítás három napjára egy olyan egyenletes figyelemfelkeltést célzó és szakmailag is értékes programokat tudjunk tervezni , amely majd a sikeres megvalósítást követően elnyeri úgy a közönség , mint a kiállító szakma teljes körű bizalmát.
Mit lehet tudni egy nappal a megnyitó után az egy héten át tartó programokról?
Az idei év újítása, hogy a szakmai nap nem egyetlen konferencia-programból áll, hanem azt ún. szakmai témák köré csoportosítjuk, melyek természetesen tartalmazzák az általunk hangsúlyosnak ítélt üzeneteket. E szerint a nyitónapon az önkormányzatiság, az e-önkormányzatok és az állami szektor részére szerveződik program. Ebben termékbemutatók, cégprezentációk, önkormányzati flotta-vásárlási lehetőségek szerepelnek, de érintjük még a beszerzések finanszírozási- és pályázati lehetőségeit is. A rendezvény másnapján egy aktív programmal indítunk , amely a turizmus és az informatika kapcsolatáról, illetve a virtuális idegenforgalomról szól majd. Ezenkívül pedig előadások hangzanak majd el a turizmust érintő online alkalmazások: jegyrendelések, elektronikus fizetési módok területéről,- idegenforgalmi vállalkozások webes megjelenítéséről. Azt még érdemes megjegyezni: a technikai feltételekhez informatikai megoldásokat biztosítanak a cégprezentációt tartók és természetesen itt is érintjük majd a témával összefüggő pályázati lehetőségeket. A harmadik nap teljes egészében az Internet és az oktatás kapcsolatáról szól, amelyen belül fajsúlyos kérdésekkel is foglalkozunk, úgymint például az Internet mint eszköz, az Internet és a jog, az Internet és a marketing, és az Internet egy kicsit másképp – témakörökkel. A rendezvény zárásaként pedig egy érdekes kulturális programot szerveztünk, melynek egyedi apropóját a Heted-Héthatár című magazin 200. számának megjelenése adja. További érdekessége lehet még az idei Pécs-Infónak, hogy a rendezvénysorozat mindhárom napján alkalmi postahivatal működik majd a helyszínen, s a Pécs-Info történetében is egyedinek számító alkalmi bélyegzést használ majd kérésünkre a Magyar Posta Rt. Ebből következik, hogy a jelenlévő kiállító cégek és a látogatók akár az aktuális napi postájukat is feladhatják a helyszínen. Az pedig már most bizonyosan állítható: sem a szóban forgó levél feladást, sem a klasszikus „csigaposta” használatát senki nem bánja meg, tekintettel arra, hogy ezek a küldemények gyűjtői érdekességnek számítanak.
|