Komlón rendezték a hétvégén a szektorlabda NB I. 3. fordulójának mérkőzéseit. A versenyre a már megszokott környezetben, a Közösségek Házában került sor. Az igen erős mezőny magas színvonalú, izgalmas mérkőzéseket játszott és nem maradt el a meglepetés sem. A DÖKE Komló szereplése most nem volt meglepetés, mivel nem találkozott a csapat a közvetlen üldözőivel, így meggyőző játékkal minden ellenfelét legyőzte.
A részletekről szólva Gyozsán Zoltán, a komlóiak szakosztályvezetője először az eredményeket sorolta, ,majd kommentálta is azokat.
DÖKE Komló – Hírös ALSE II. 24-8 DÖKE Komló – Testvériség SE 20-12 DÖKE Komló – Józsefvárosi SZE 20-12 DÖKE Komló – Szeged 22-10 DÖKE Komló – Mundial ’93 Szigetszentmiklós 22-10 Ahogy azt a házigazda csapat játékosai várták, a Józsefváros késztette őket a legnagyobb erőbedobásra. A szombati játéknap utolsó mérkőzésén három kör után még döntetlenre állt a mérkőzés (12-12), majd az utolsó kört kitűnően koncentrálva 8-0-ra hozták Fülöpék, így kétség sem férhetett a győzelem jogosságához. A komlóiaknak sikerült a visszavágás, hiszen júliusban éppen a józsefvárosiak vitték el a Magyar Kupát Komlóról, legyőzve a házigazdákat. Az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy a középmezőnyhöz tartozó Mundial 17-15-re legyőzte a DÖKÉ-sek legnagyobb riválisát, a Kecskemét I. csapatát. A bravúrral a 3. forduló után a Kecskemét előtt 6, a mérkőzését szintén győzelemmel befejező Vác előtt pedig 3 ponttal vezet a DÖKE Komló.
A mezőny állása 3 forduló után:
1 DÖKE Komló 15 14 0 1 303-177 42 2 Váci Szektor SE 15 13 0 2 289-191 39 3 Hírös ALSE 15 12 0 3 300-180 36 4 Tiszavasvári SE 15 9 0 6 265-215 27 5 Testvériség SE 14 7 0 7 217-231 21 6 Józsefvárosi SZE 15 5 0 10 219-261 15 7 Mundial'93 FCSE 15 4 2 9 209-271 14 8 MTK Erzsébetváros 14 3 1 10 195-253 10 9 EMKF ALC Szeged 15 2 2 11 199-281 8 10 Hírös ALSE II 15 2 1 12 172-308 7
Gyozsán Zoltán az egyéni teljesítményekről így beszélt. - A sikeres szereplés kulcsa kiemelkedően teljesítő játékosaink eredményessége volt. Szendrey Tibor nem csak a DÖKE Komló legjobbja volt ebben a fordulóban, hanem az egész mezőnyben a legjobb mutatót produkálta, 20 mérkőzésen szerzett 35 pontjával (87,5%). Tibor 3 forduló után összesítésben is az élen áll, 79,5 %-os pontszerzéssel. Fülöp Elemér szintén remekelt az erősebb játékosok ellen, viszont néhány középmezőnybeli játékossal szemben pontokat hullajtott, ennek ellenére 80%-os eredménye - a váci Szathmáryval holtversenyben - a 2. legjobb mutató. Nem lehettünk volna ennyire eredményesek, ha Tyukodi György nem zárkózik fel két húzóemberünk mögé. Gyuri rutinosan és szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, jutalma 68,2 %-os eredményesség. A jó összeredményhez, a hibátlan mérleghez szükség volt Balla Antal megbízható, a megszokottnál egy árnyalattal halványabb, 45 %-ot hozó játékára és a jól helytálló, 9 mérkőzésen beszálló Takács Zoltán 44,4%-os teljesítményére is.
A komlói csapattársak gratulálnak az újabb sikeres szerepléshez. Jó volt látni, hogy szinte minden csapattárs kilátogatott a versenyre és a helyszínen bíztatta klubtársát hosszabb-rövidebb ideig. Külön öröm volt mindenki számára a korábbi szakosztályvezető, Karácsony László megjelenése, mely erőt adott a csapatunknak.
Mint megtudtuk, az NB I. 4. (egyben záró) fordulójára Budapesten, november elején kerül sor. A soron következő esemény pedig a DÖKE Komló II. csapatának az NB II. 2. (és egyben befejező) fordulója lesz, szintén Budapesten, két hét múlva.
|