Elég például néhány hetes kórházi tartózkodás ahhoz, hogy rájöjjünk: internet nélkül is van élet! Sőt, munka nélkül is! Igaz, feladatunkat senki nem végzi el helyettünk, leveleinket, emailjeinket senki nem olvassa és nem válaszolja meg, de a világ mégsem áll meg... Vagyis - nem vagyunk olyan fontosak, mint hittük magunkról!
   Aztán amikor végre sikerül "kiszabadulni" a gyógyítók karmai közül, s először meglátjuk a beérkezett emailek számát, nem hiszünk a szemünknek. Mert a mindennapos taposómalomban - amikor napjában többször is ellenőrizzük postafiókunkat - fel sem tűnik, hogy mennyi elektronikus levelünk érkezik. És most -  amikor szembesülünk a hihetetlenül magas számmal - kicsit visszatekintve kiderül: a "hiányzás" időszakában  még a korábbinál is több levél érkezett. Vajon miért? - teszi fel magának önkéntelenül a kérdést az ember.
    Gyors tájékozódás után kiderül: egyrészt jónéhányan vannak, akik - mivel nem szokták meg, hogy küldeményeik válasz nélkül, az általuk küldött hírek, eredmények közlés nélkül maradnak - újra elküldték azokat. Ez teljességgel érthető, mondhatni, természetes. Arra azonban bizonyára csak kevesen gondolnak egy ilyen - néhány hetes - "kényszerszünet" közben, hogy mennyien aggódnak miattuk.
    Számomra legalábbis ez volt az igazi meglepetés! Mert a tényleg rengeteg levél közt is feltűnően sok volt az olyan, melynek írója  - anélkül, hogy ismerte volna a konkrét okot - szinte 100 %-ig biztosra vette, hogy komoly oka lehet az "eltűnésemnek", s  szinte mindenki az egészségi állapotommal hozta összefüggésbe a tőlem nem megszokott hallgatást. És ez a figyelem, ez az érdeklődés, ez a bíztatás, ami a sok ismerőstől - és jónéhány ismeretlentől - érkezett, most mindenképpen erőt ad a folytatáshoz.
   Az elmulasztott feladatok egy része persze már nem pótolható. Hisz a megírásra váró hírek, események egy része időközben okafogyottá vált, aktualitását veszítette. Azokat viszont, melyeket - persze saját, szubjektív megítélésem alapján - még mindig érdekesnek tartok, mostantól igyekszem mielőbb közzétenni. És újult erővel bekapcsolódni a munkába, mert ez a betegség miatt kiesett néhány hét bizonyította számomra igazán, hogy erre a munkára igenis szükség van!
    Köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött utánam, köszönöm a gyógyulásomba vetett hitet - ami természetesen belőlem sem hiányzott - s e jegyzet megírásával is azt szerettem volna jelezni mindenkinek: köszönöm, jól vagyok! És a helyilapok.hu-n mától ismét találkozhatnak Komló, a kistérség, a Dél-dunántúli régió híreivel az én tolmácsolásomban - ahogyan azt az elmúlt évek során megszokhatták.